Nool.hu videó

2023.03.09. 15:24

Óriási vaddisznók kalandoztak a salgótarjáni Szerpentin úton (videó)

Két vaddisznó vándorolt csütörtök kora délutáni a Szerpentin úti házak és garázsok között. Nem ez az első eset, hogy vadat látnak a salgótarjáni lakótelepen élők, ugyanis elmondásuk alapján az erdei állatok rendszeres látogatói az utcának.

A vaddisznók fényes nappal kalandoztak a lakótelepen

Forrás: Beküldött

Szabó László, a Nógrád Megyei Vadász Szövetség elnöke, az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezetének titkára korábban portálunknak elmondta, hogy nem annyira meglepő és nem is ez az első alkalom, hogy a vaddisznók megjelennek az erdő melletti városrészen.

A titkár akkor úgy fogalmazott: vannak vadak, melyek a város közeli erdőszéleken élnek és olykor betévednek a településekre. Sokan etetik is őket, akár még szeméttel is. Ezt nem szabad, mert odaszoknak és hiába viszi el az állatokat a vadásztársaság, ugyanúgy visszatérnek, mert már magukénak érzik azt a helyet. 

A vaddisznók az utakon is felbukkanhatnak, figyelmesen kell közlekedni. Tavaly többen is megsérültek egy balesetben, mely a vad miatt következett be.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában