2023.03.08. 21:28
Koncerttel köszöntötte a drégelypalánki polgármester a hölgyeket
Nőnap alkalmából koncerttel és virággal köszöntötték a hölgyeket Drégelypalánkon. Az est folyamán példaértékű női személyeket bemutató portrékból tekinthettek meg kiállítást az érdeklődők.

A Latte Maffiato Salon Jazz zenekar koncertezett
Forrás: Nool
Fotó: Ember-Lukács Zsófia
Március 8-án Rigó Dávid polgármester köszöntötte a hölgyeket Drégelypalánkon. – Hála, tisztelet, csoda és szeretet, amivel ennek a napnak a jelentőségét le tudnám írni – mondta a polgármester. Érdekességként elmondta, hogy a női szív gyorsabban ver, mint a férfiszív és az immunrendszerük is erősebb.
– Különbözünk, azonban mégis erős szövetséget alkotunk, egymást kiegészítve – hangsúlyozta Rigó Dávid, majd Bedő Imre szavaival folytatta: „Magyar kultúránk, európai civilizációnk, sőt az egész sorsa férfi és nőszövetségének épségén, egészségén múlik.”

Fotós: Ember-Lukács Zsófia / Forrás: Nool
Beszédében kitért a női egyenjogúság fontosságára is. Ezt követően Csósza Mercédesz, a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ vezetője mutatta be a kiállítást, amely az Esti mesék lázadó lányoknak és az 50 elszánt magyar nő könyv fotóanyagból készült.
A szerzők olyan nők portréját tárják elénk, mint Kleopátra, Marie Curie, vagy például Michelle Obama és olyan magyar nőket, akik mertek valamiben elsők lenni, akikről utcákat, tereket, bolygót neveztek el. A bemutatót követően a Latte Maffiato Salon Jazz zenekar koncertje következett, francia, olasz és magyar dalokkal.
Pálmai Krisztián a zenekar drégelypalánki származású tagja külön énekkel is köszöntötte a hölgyeket. Zárásként a polgármester és a testület tagjai virággal kedveskedtek a jelenlévőknek.