Mindennél jobban kellene értékelnünk a biztonságot

Immár több mint egy éve zajlik a szomszédunkban az orosz–ukrán háború. A minap részt vettem egy kiállításon, ahol egy ukrán férfi mesélt a háborúban átélt megpróbáltatásairól. Őszintén szólva elég nagy hatással volt rám az, amiket mondott. Egyrészt mert, most hallottam először egy túlélőtől, hogy milyen pusztításra képes a háború. Másrészt szörnyű volt belegondolni, hogy ők is ugyanúgy élték az életüket, mint mi, aztán kitört a küzdelem, s már semmi nem volt többé ugyanaz. 

Mint mondta, gyakorlatilag egyik napról a másikra elveszítették az otthonukat, a családjával pedig menekülésre kényszerültek. Mindaz, amit hosszú éveken keresztül felépítettek, pillanatok alatt romba dőlt. A családtagjaik, a barátaik és a tanítványai közül is sokan életüket vesztették a háborúban, ami iszonyúan fájdalmas számára. Az egykori gyönyörű városukból, a bombázások után alig maradt valami, ha egyszer véget ér a háború, akkor mindent újjá kell majd építeni. A férfi azonban már nem szeretne visszatérni oda. 

Miközben mindezt elmesélte, még én is elérzékenyültem, ugyanis fogalmam sincs, hogy mit tennék hasonló helyzetben. Nem hiszem, hogy a háború okozta sebeken valaha is túlléphet az ember. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy egy háborúnak csak vesztesei vannak. Azonban a története számomra rávilágított arra, hogy jobban kellene értékelnünk azt, hogy a világon, sokakkal ellentétben, mi biztonságban élhetjük a mindennapjainkat.