Videó

2023.03.13. 13:49

Gyönyörű imázsfilmen keresztül mutatják meg Nógrád megye páratlan világát

Szűkebb hazánk nevezetességeit, épített és természetes környezetét, gasztronómiáját és hagyományait, múltját és jelenét mutatja meg az a közel fél órás imázsfilm, amit mától bárki megtekinthet a közösségi médiában. A filmkockák Palócföld kincseit, ismert és rejtett szépségeit fedik fel, megmutatva a megye értékeit az itt élőknek és az ide látogatóknak egyaránt.

G.E.

Hétfő délelőtt mutatták be a filmet

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

Kilátók, fák között átszűrődő napfény, viseletbe öltözött lányok és legények, történelmi személyiségek, várak és horgásztavak is felvillannak a „Nógrád – éld át” elnevezésű imázsfilmben, amelyet a már sokak által ismert rövid verzió, a „Találkozunk Nógrádban” című alkotás mintegy folytatásaként mától láthatnak az érdeklődők a közösségi médiában. A produkciót a Nógrád Vármegyei Önkormányzat megrendelésére készítette a Natham Movies, amelynek tagjai szintén helyi kötődésűek. 

– A megyei identitás és a szülőföld szeretetének erősítése nagyon fontos önkormányzatunk számára, ezért folyamatosan olyan ötleteken, projekteken dolgozunk, amelyek ehhez járulnak hozzá – hangsúlyozta ma a Megyeházán tartott sajtó napi rendezvényen Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke. – Ezzel a céllal született meg a „Találkozunk Nógrádban” című, néhány perces alkotás, amit már 46 ezren láttak az ismert videómegosztón. Az alkotás hosszabb verziója, „Nógrád – éld át” címmel mától szintén megtekinthető. 

Mint mondta, a mintegy fél órás filmben megjelennek szűkebb hazánk értékei, történelme, gasztronómiája és hagyományai. Mindaz, amire büszkék lehetnek azok, akik itt élnek és ami ide csábíthatja a látogatókat. 

És valóban, az alkotás minden perce magával ragadja a nézőt, ahogy első pillanattól kezdve kézen fog és végig vezet megyénk történelmén, ismert és kevésbé ismert látványosságain. Az Ipolytarnóci Ősmaradványoktól indulva barangolhatjuk be téren és időn átívelve a Palócföldet, felfedezve azokat az értékeket, amiket talán még azok sem láttak, akik ezen a földön születtek. Lovon, levegőben, kerékpáron utazhatunk, tavak és folyók fölött repülhetünk egészen a jelen korig. 

A nézők előtt feltárul az a páratlanul gazdag kincsestár, amit ez a térség magában rejt. Rácsodálkozhatunk, milyen különleges helyen élünk és rádöbbenhetünk, hogy igenis büszkék lehetünk elődeink örökségére. Az alkotók úgy mutatják meg megyénk jól ismert, vagy a kíváncsi szemek előtt rejtett szépségeit, hogy egyetlen percig sem unatkozunk. Az egymás után sorakozó képeken szereplő tájak, emberek, várak, kilátók mind-mind tele vannak élettel, és arra ösztönöznek, hogy kerekedjünk fel és látogassuk meg saját lakókörnyezetünket, ismerjük meg jobban a minket körülölelő csodát. 

Több mint 100 órányi felvételből vágták össze

– Nagyon büszke vagyok erre a filmre és a csapatra, ami annak létrejöttén dolgozott. Szeretem Nógrád megyét, mindig is volt egy belső indíttatás arra vonatkozóan, hogy megmutassam ezt a tájat a nagyközönségnek. Nagy öröm, hogy megadatott számunkra ez a lehetőség – fogalmazott Nagy Tamás, a Natham Movies egyik tagja. – Testvéremmel Nagy Gáborral és Szanyi Szabolccsal tavaly nyáron, összesen négy hónap alatt forgattuk le a nyersanyagot. Szinte nem is aludtunk ez alatt az idő alatt. A több mint 100 órányi felvételből állt össze ez a film. A narráció szövegét Murányi Sándor, salgótarjáni pedagógus írta meg, ami véleményem szerint olyan jól sikerült, hogy végig különleges hangulatot teremt. 

Az alkotó csapat tagjai arról is beszéltek: több százan dolgoztak azon, hogy az alkotás elkészüljön. Így megvalósulhat mindannyiuk közös szándéka, hogy minél többen megismerjék ezt a páratlan tájat, ahol élünk. A forgatás alatt számukra is kinyílt a megye, rengeteg embert és történetet megismertek. A projektnek köszönhetően rengeteg élménnyel gazdagodtak.

– A forgatások alatt mi is rácsodálkoztunk: a látnivalók olyan kincsestára vesz minket körül, amelyek közül, annak ellenére, hogy születésünktől itt élünk, van amit mi sem ismerünk – hangsúlyozta Nagy Gábor.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában