Stromfeld Napok

2023.03.28. 19:58

Elrajtolt a Stromfeld Napok Salgótarjánban, három napig a diákoké a főszerep (fotók)

Negyvenkettedik alkalommal szervezi meg a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Technikuma a Stromfeld napokat Salgótarjánban. A három napos programsorozat kedden délután vette kezdetét.

Veres Edina

Három napos programsorozat várja a diákokat

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

Bozó János, az oktatási intézmény igazgatója beszédében kifejtette: a három napon át zajló események az iskola egyik legfontosabb ünnepét jelentik, amely során megannyi kiállítás, vetélkedő vagy egyéb program közül választhatnak majd a fiatalok.

– Sok munka és előkészítés előzi meg a Stromfeld-napokat, amelynek köszönhetően felsorolni is nehéz, hogy mennyi minden vár a diákokra a következő három napban. Bízunk benne, hogy mindenki talál majd a szívének kedves foglalkozásokat – hangsúlyozta az igazgató, aki a programok közül kettőt kiemelt. 

Elsőként a harmadik alkalommal megrendezett Gedeon János Emlékkupa – meghívásos nemzetközi gépi forgácsoló versenyről szólt, amelyen ez alkalommal három ország legjobb tanulói vehetnek részt. A másik esemény a csütörtök délután zajló Huszár Miklós Emléktorna, ahol az SBTC öregfiúk mellett fiatal játékosok mérhetik össze rátermettségüket az iskola diákjaival és oktatóival egy barátságos tornán.

Bozó János ezután megemlékezett az iskola névadójáról. Mint mondta, Stromfeld Aurél 104 évvel ezelőtt, egy történelmileg zűrzavaros és vészterhes időszakban volt katonai vezető, és vezetett sikeres hadjáratot hazánk határainak megvédése érdekében. 

Hozzátette: később lemondott, bebörtönözték, majd nem sokkal szabadulása után életét vesztette. Az igazgató aláhúzta, hogy Stromfeld Aurél teljes politikai rehabilitációja a mai napig nem történt meg, és a történelemben valójában nem foglalja el az őt megillető helyet. Ennek ellenére a salgótarjáni technikumban büszkén ünneplik őt, hiszen hazaszeretetét, emberségét, helytállását és tiszta jellemét napjainkban is példaként állíthatják maguk elé.

Ezt követően a diákok megkoszorúzták a technikum előterében található Stromfeld mellszobrot, majd az egybegyűltek átvonultak az iskola galériájába, ahol Vajda Márta felvidéki amatőr festőművész kiállítását nyitották meg. Az alkotásokat Gulyás András, az intézmény oktatója ajánlotta a megjelentek figyelmébe, majd a kiállító maga beszélt a fiataloknak arról, hogy hogyan vált a festészet gyermekkori álomból szenvedéllyé a számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában