Nemzeti ünnep

2023.03.15. 15:42

Elismeréseket is átadtak a drégelypalánki ünnepi közgyűlésen (fotók)

Nógrád Vármegye Önkormányzata ebben az évben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére megrendezett ünnepi közgyűlését Drégelypalánkon tartotta meg szerdán. Az ünnepségen elismeréseket is átadtak.

Lászlók Judit

Skuczi Nándor oklevelet adott át Kajdy Norbert főhadnagynak, a Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A rendezvény szentmisével kezdődött a Szent Erzsébet Római Katolikus templomban. Ezután az ünnepi közgyűlésnek a művelődési ház adott otthont. A megjelenteket elsőként Rigó Dávid, a község polgármestere köszöntötte. Majd megosztotta a jelenlévőkkel az ünnephez kapcsolódó gondolatait is.

– Amikor azt mondják, 1848. március 15., azt mondjuk: márciusi ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi, Pilvax kávéház, 12 pont, Landerer nyomda, Nemzeti dal, Táncsics, Nemzeti Múzeum, sajtószabadság, Kossuth. Mind megannyi jelzőtábla, amelyeket kiváló emberek tettei, gondolatai fűznek össze történelemmé és válnak meghatározóvá az egyén, valamint a nemzet tudatában. Felszabadult büszkeség tölti el a magyar ember szívét, és valahol legbelül érezzük mindannyian magyarságunk lényegét, hogy jó magyarnak lenni – fogalmazott Rigó Dávid. 

– Érezzük át ennek az ünnepnek az üzenetét! Akkor tudunk a legveszélyesebb idők kihívásainak megfelelni, ha a kisemberektől a legbefolyásosabb politikusokig mindenki becsülettel helytáll a maga dolgában, megteszi a tőle telhető legtöbbet a békéért, a szabadságért, az egyetértésért, hazánkért. Tanuljunk hát őseinktől elszántságot, elhivatottságot, tegyünk meg mindent Magyarország békéjéért, jövőjéért – mondta a polgármester.

Ezt követően Balla Mihály országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. Ebben megemlékezett arról, hogy idén ünnepeljük Petőfi Sándor költő, valamint Madách Imre író születésének a 200. évfordulóját, illetve ennyi ideje már annak, hogy Kölcsey Ferenc megírta a Himnuszt. 

– Március 15-e a nemzeti összetartozás és szabadságvágy ünnepe. A magyar nemzet erejére emlékeztet bennünket, akkor a szabadságvágy egybefonódott a polgári Magyarország megteremtésének céljával. Március 15-e a magyar történelemnek olyan emlékezetes mozzanata, amely évről évre egyre erősebb és érvényes tanulságokkal szolgál nekünk, magyaroknak – mondta Balla Mihály. 

Ezután Skuczi Nándor Nógrád Vármegye Közgyűlésének az elnöke megtartotta ünnepi beszédét. 

– Nekünk, magyaroknak egyházi ünnepeink mellett a hőseinkre való emlékezések adják az ünnepnapjainkat. Mikor hőseinket ünnepeljük, mi is fölemelkedünk tetteik magaslatára, rápillanthatunk életünk távlataira. Úgy érezzük ilyenkor, hogy magasan járunk és erősek vagyunk. És ez bizonyára így is igaz. Csak azt ne felejtsük el, hogy mindez azért lehetséges, mert óriások vállán, hőseink vállán állunk – mondta Skuczi Nándor. Ünnepi beszédében kifejtette továbbá, mi nem feledjük múltunkat, ezeréves küzdelmünket, hitünkért, hazánkért, függetlenségünkért, magunkért. Mint mondta, tudjuk, hogy most kell cselekednünk, hogy megvédjük szeretteinket, kultúránkat, lakókörnyezetünket, és kárpátaljai testvéreinket. Ugyanis felelősséggel tartozunk a jelen és a következő generációkért!

Az ünnepségen a Törökországban és Szíriában a közelmúltban történt földrengés mentési munkálatai során tanúsított bátor, önzetlen, lelkiismeretes és elkötelezett helytállásáért Skuczi Nándor oklevelet adott át dr. Tóth Juditnak, a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet főigazgatójának, valamint Kajdy Norbert főhadnagynak, a Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának. 

A rendezvényt végül kulturális műsorral zárták, amelyen Simon Katalin és Vigyinszki Attila előadását hallgathatták meg a résztvevők. Az eseményen közreműködött még a Drégelypalánki Hagyományőrző csoport. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában