Elismerések

2023.03.19. 15:35

Átadták Balassagyarmat díjait, a fiataloknak példaképet is állítottak

Átadták szombaton Balassagyarmat díjait. Rendhagyó módon idén egy lenyűgöző színpadi show és koncertek kísérték a rendezvényt.

Együtt a díjazottak Balassagyarmat elismeréseinek átadása után

Forrás: Nool.hu

Fotó: Ember-Lukács Zsófia

Szombaton este a fiataloké volt a főszerep Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. Idén nem március 15-én adták át a kiemelkedő személyiségeknek járó díjakat, hanem a Forr a dalom című színpadi show keretében március 18-án. Az előadáson a Balassi Band, a Vitalitás SE táncosai, a Dráma stúdió, a Palóc Videótéka és a gyermekkórus Lévárdi Beáta vezetésével nyűgözte le a közönséget. 

– A Fiatalok Palócföldért Egyesület és a művelődési ház egy közös produkcióval próbál olyan szórakoztató estét megvalósítani, ami rendhagyó és társaság összekovácsoló hangulattal bír – ismertette az est folyamán Kovács Domonkos és Cseh Lóránt.

A színpadi showt követően Csach Gábor polgármester és Huszár Péter alpolgármester átadta a Balassagyarmat Közösségéért díjat, amellyel a figyelemre méltó közösségépítő tevékenységeket jutalmazták. Ezt követően Fiatal Példakép elismerést adományoztak azoknak a tizenhat és harmincöt év közötti személyeknek, akik az Ipoly-parti városban érnek el kimagasló eredményeket, vagy onnan elszármazva országosan elismert tevékenységükkel öregbítik Balassagyarmat hírnevét.

Átadták Balassagyarmat díjait
Színpadi fellépések sora színesítette a rendezvényt
Fotós: Ember-Lukács Zsófia / Forrás: Nool.hu

Idén a Balassagyarmat Közösségéért elismerést A Talent 2019 Sportegyesület vehette át, amely négy éve biztosítja Balassagyarmaton a fiatalok számára a rendszeres mozgás lehetőségét és aktívan részt vesz Balassagyarmat közösségi és sport eseményein. A díjazottak között találjuk még Dallos Szilvia állatbarátot, a kóbor kutyák megmentőjét és Balogh János növénytermesztő-gépészt, aki önkéntesként dolgozott a járvány ideje alatt, aktív szervező  a nyugdíjasok között és rendszeres adományozó.

Idén harmincöt év alatti díjazott lett Szalókiné dr. Kovács Krisztina, aki rendkívül fiatalon elhatározta, hogy orvosként itt, az Ipoly-menti városban szeretne dolgozni. Jelenleg belgyógyász szakorvosképzésben vesz részt, a balassagyarmati és a szécsényi háziorvosi ügyeleti ellátásában is dolgozott másodállásban. Tervezi, hogy a gasztroenterológia szakvizsgát is megszerzi.  A sportban elért eredményekért dr. Rózsa Balázs profi kerékpárversenyző, jogász és Kopcsányi Tamás karate sportedző, önvédelmi szakoktató, személyi edző vette át a Fiatal példakép díjakat.

Az est további része színpadi kvízműsorral és a Kertekalatt zenekar koncertjével folytatódott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában