Elismerés

2023.02.18. 13:39

Nem mond le az egyesület létrehozásáról az év szügyi polgárőr polgármestere

A Nyugat- Nógrádi Polgármesterek bálján vehette át Frenyó Gábor, Szügy polgármestere az Év Polgárőr Polgármestere-díjat.

Lászlók Judit

Frenyó Gábor (balra), Szügy első embere vette át Vass Miklóstól Az Év Polgárőr Polgármestere Nyugat-Nógrádban Díjat

Forrás: Beküldött fotó

Balassagyarmaton rendezték meg a napokban három év után újra a Nyugat- Nógrádi Polgármesterek bálját, a vármegyeháza dísztermében. A rendezvény keretében a térség legrangosabb közéleti díjait is átadták, köztük az Év Polgárőr Polgármestere-díjat, amit a 2020-as évre Frenyó Gábor, Szügy polgármestere kapott. Frenyó Gábor, a község polgármestere portálunk érdeklődésére elmondta, hogy az első ciklusát töltő polgármesterként óriási elismerés jelent ez a díj számára, ugyanakkor úgy érzi, van még teendő, mert a településen minden erőfeszítése ellenére nem működik polgárőr egyesület. 

– Korábban még önkormányzati képviselőként kezdeményeztem a helyi egyesület megalakulását és azóta is tettem rá kísérletet, de sajnos eredménytelenül – fogalmazott a polgármester. – Az emberek nagyon elfoglaltak, ezért szükség lenne egy olyan kulcsemberre, aki elsősorban magára vállalja, hogy összegyűjti a feladatra nyitott embereket, majd velük közösen, folyamatosan ellátja a polgárőr egyesület feladatait – tette hozzá. 

Frenyó Gábor kiemelte, hogy a nehézségek ellenére továbbra sem tett le a polgárőr egyesület létrehozásáról. Sőt, bízik benne, hogy ez a díj új lendületet ad majd a kezdeményezésnek. 

– Jelenleg is próbálom megtalálni azt a kulcsfontosságú embert, aki maga köré tudná gyűjteni az erre fogékony embereket és vállalja az egyesülettel járó kötelezettségeket, feladatokat. De addig is különféle kedvezményeket biztosítunk azoknak, akik csatlakoznak a polgárőrséghez. Ezek közé tartozik például az is, hogy az önkormányzat hévizi nyaralóját a legkedvezményesebb áron használhatják, vagy elsőbbséget élvezhetnek, ha az önkormányzat kisbuszát szeretnék igénybe venni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában