Állatkínzás

2023.02.20. 11:28

Eltemették Bolyhost, a brutálisan meggyilkolt nőtincsi labradort

Örök nyugalomra helyezték gazdái a Nőtincsen brutális módon kivégzett kutyát. A labrador meggyilkolásának ügyében továbbra is nyomozás folyik.

Nool

Bolyhos kutya kedvenc játékai, valamint 5 éves gazdája rajza is rákerült nyughelyére

Forrás: Facebook/Segítő kezek az Állatokért Alapítvány

Elképesztő kegyetlenséggel végeztek ki Nőtincsen egy labradort – minderről szűk egy hónapja, január 26-án szerzett tudomást szerkesztőségünk. Bolyhost, aki a család kedvence volt, napokon át keresték, hatalmas összefogás indult érte, de végül vérbe fagyba találták meg, a fején nyílt sebbel. 

Mostanra a rendőrség egy személyt már kihallgatott gyanúsítottként az ügyben. Kérdésünkre korábban elmondták, az állatkínzás elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás keretében – szakértők bevonásával – vizsgálja az eset körülményeit a Rétsági Rendőrkapitányság. Komoly büntetésre – akár két évig terjedő szabadságvesztésre is – számíthat a kutyagyilkos.

A Segítő kezek az Állatokért Alapítvány a napokban arról számolt be Facebook-oldalán, hogy a család eltemette szeretett kutyáját.

„Bolyhos kutyust örök nyugalomra helyezte szerető kis családja. Kedvenc játékai, testvérkéje rajza is a sírhelyen lett elhelyezve. Nyugodjál békében, te drága lélek. Sosem feledünk” – írták. A bejegyzésből kiderült az is, hogy a nyomozás továbbra nagy erőkkel folyik.

A képeken jól látható, hogy az eb nyughelyére az a szívszorító gyermekrajz is rákerült, amelyet ötéves gazdája rajzolt neki. Ahogy azt korábbi cikkünkben is írtuk, a nőtincsi család kislánya gyakorlatilag együtt nőtt fel a család házikedvencével, Bolyhos kutyával. 

Korábban beszámoltunk arról is, hogy bár még nem derült ki, ki követte el a szörnyűséget, mégis durva, fenyegető kap ismeretlenül is Bolyhos gyilkosa.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában