Jegyzet

2023.01.24. 10:03

Nyaralást tervezgetni januárban?

A nyaralás tervezésével kapcsolatban Gulyás Edina fejtette ki gondolatait.

Gulyás Edina

Vannak, akik már az év első napjaiban lefoglalják a nyári utazásukat. Kiválasztják a célt, és a hátralévő hónapokat azzal töltik, hogy megtervezik az útvonalat, feltérképezik a helyi nevezetességeket, amelyeket minden körülmények között meglátogatnak. Eldöntik, melyik partszakaszokon strandolnak, mely fürdőhelyeket próbálják ki. Útikönyvet olvasgatnak, weboldalakat nézegetnek. A nők fejben többször is bepakolják a bőröndöket, végiggondolják, melyik szandál illik a legtöbb szetthez, beszerzik azokat a könyveket, amiket majd napfürdőzés közben lapozgatnak. 

Nos, én egyáltalán nem ilyen vagyok. A poggyászom tartalmát persze ezerszer átgondolom, és általában rengeteg olyan ruhával, cipővel indulok útnak, aminek a fele sem kerül elő a nyaralás folyamán. Minden eshetőségre felkészülök! Azonban sosem tervezem meg előre a vakációt, előfordult, hogy egyik nap eldöntöttük, utazunk, másnap már indultunk is. Mivel azonban legtöbbször a jól bevált helyekhez ragaszkodok, így nagy meglepetés sosem ért. Évekig Horvátországban töltöttük az augusztusi napokat, majd a magyar tengert vettük célba, minden nyáron a kedvenc éttermünkben ettük a hekket. 

Erdélyben ugyancsak két alkalommal jártam, de oda mindig visszahúz a szívem. A táj szépsége semmihez sem fogható, ahogy az ott élők vendégszeretete sem. Mindig nosztalgiával gondolok az ott töltött napokra. Lehet, idén oda foglalok utat, de majd csak augusztusban! 

 

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában