Pályaválasztásunk

A napokban kedves ismerősöm panaszkodott: érettségiző lánya hosszú ideig nem tudott dönteni, hol folytassa a tanulmányait, pedig elment több intézmény nyílt napjára. Végül szülői meggyőzésre Egert választotta. 

Annak idején, bő három évtizeddel ezelőtt még nem adódtak ilyen „kényelmes” helyzetek. Bejelöltük az első helyet, aztán a másodikat és a harmadikat, végül elmentünk felvételizni, és ha nem sikerült elérni a megfelelő pontszámot, reménykedhettünk abban, hogy a sorban közvetkező főiskolára már bekerülhetünk. Ráadásul akkoriban nem egy szabadtéri vidám buli keretében hirdették ki a ponthatárokat, az újságokból értesülhettünk minderről. 

Emlékszem, nyár közepén a barátokkal balatoni üdülésre indultunk. Reggel hét körül értünk az aszódi vasútállomásra, és a trafikban megvettük a friss Népszabadságot. Kidülledt szemekkel böngésztük a listát. Hatunkból öten egymás után kiáltottunk fel, „hurrá”, jelezve, szeptembertől búcsút vehetünk az édes otthontól, de a maradék társunk csak meredt maga elé. 

Morfondírozott: a biológia–földrajz szakon elsőként Egert jelölte meg, de oda kevés lett az eredménye, hasonlóképpen a másodikként feltüntetett Szegedre. A harmadikról viszont nem tudta, Pécs vagy Szombathely. Szóltunk neki, hívja fel gyorsan a fülkéből az édesanyját. Néhány perc múlva vigyorogva tért vissza. Szombathely lett a nyerő. A közös örömre rögvest áldomást is ittunk a vasúti restiben.