Mályvavirág

2023.01.31. 11:19

Nógrádi felnőtteknek és diákoknak hirdették a méhnyakrák megelőzés fontosságát

A Salgótarjáni Mályvavirág Pont, a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete közreműködésével több időpontban, több helyszínen is szervezett figyelemfelhívó programokat az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét alkalmából. Az érdeklődők például a kórral és az azt okozó Human Papilloma vírussal (HPV) kaphattak információkat, illetve minden eseményen gyöngyöt is fűztek a résztvevők.

V.E.

Fontos dolgokról tartották az előadásokat

Forrás: Beküldött fotó

Másik 200 hazai település mellett Salgótarján is csatlakozott a Mályvavirág Alapítvány Gyöngyőrzők című programjához, amelyet az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét alkalmából szerveztek.

Amint arról a Nool.hu is beszámolt a nógrádi megyeszékhelyen a Kult Pont Kávézó adott otthont az első figyelemfelkeltő eseménynek, amelynek résztvevői megannyi információval gazdagodhattak a méhnyakrákkal, illetve annak kiváltójával, a HPV-vel kapcsolatban.

Sok felnőttet érdekelt a prevenció
Sok felnőttet érdekelt a prevenció
Forrás: Beküldött fotó

Kreicsi Mária, a Salgótarjáni Mályvavirág Pont vezetője, illetve a MRL Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke elmondta: ezután több iskolába is ellátogattak a napokban, illetve látogatnak el a közeljövőben.

– A Nógrád Megyei Szakképzési Centrum (NMSzC) Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolában a Mályvavirág alapítvány, illetve a salgótarjáni pontjának a munkáját mutattam be a diákoknak és oktatóiknak, majd megtekintettük a dr. Kois Róbert onkológus nőgyógyász főorvossal készült HPV és méhnyakrák című kisfilmet. Ezután kiegészítő információkat osztottam meg a tanulókkal a vírusról, a méhnyakrákról, a védőoltásról, a szűrési lehetőségekről és a férfiak HPV érintettségéről is. Az elsajátított ismeretekről a fiatalok egy tudástotó kitöltésével adtak számot, a legügyesebbek kis ajándékot kaptak. Emellett a program során közösen fűztünk gyöngyöt, amibe a tanulók közül többen is örömmel bekapcsolódtak – részletezte a foglalkozás sikerét Kreicsi Mária.

Hozzátette: a Kerivel egy időben a karancskeszi Platthy József Általános Iskola 7-8. osztályos tanulói hasonló programon vehettek részt Bajzát Laura, a Semmelweis Egyetem végzős védőnő hallgatójának irányításával. A tanulók először egy felvilágosító előadást hallgathattak meg, amely a korábban felsoroltak mellett érintette az intimhigiénia témáját is, majd ők is kitöltötték a témával kapcsolatos kérdőívet.

Kreicsi Mária kifejtette, hogy egy nappal később Karancskeszi felnőtt lakosságának tartottak figyelemfelkeltő rendezvényt Bajzát Laurával és a Salgótarjáni Mályvavirág Pont önkénteseivel közösen.

– A település közösségi házában 17 órától megannyi részletet és információt osztottunk meg a témát érintően, illetve a beszélgetés során kiemelt hangsúlyt kapott az elsődleges és a másodlagos prevenció, azaz a védőoltás felvételének lehetőségei és a szűrés fajtái. Ezután levetítettük a dr. Novák Zoltán, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosával és Bezzeg Gitta fiatal érintettel készült riportfilmet. Végül pedig a jelenlévők kérdéseire válaszoltak az önkénteseink – mondta a Salgótarjáni Mályvavirág Pont vezetője, aki arra is rámutatott, hogy kivétel nélkül minden rendezvényt a közös gyöngyfűzés zárta.

Folytatódnak a figyelemfelhívó programok
Kreicsi Mária végül kiemelte: a négy programon összesen nem kevesebb mint 120-an vettek részt. A nyomtatott ismeretterjesztő anyagok segítségével pedig még ennél is több emberhez tudták eljuttatni, hogy mennyire fontos a megelőzés és az időben való felismerés fontossága és módja. Emellett sokan megismerhették az idei Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez kapcsolódó üzenetet is, amely úgy hangzik: ma egy nőnek sem volna szabad méhnyakrák miatt meghalnia.
A Salgótarjáni Mályvavirág Pont február 14-én Balassagyarmaton folytatja a figyelemfelhívó programok sorát, a NMSzC Szent-Györgyi Albert Technikumban. Az iskola diákjai a közös gyöngyfűzés mellett szintén megtekinthetik a HPV és méhnyakrák című kisfilmet, illetve tabuk nélkül tehetnek majd fel kérdéseket a témával kapcsolatban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában