Fejlesztés

2023.01.30. 17:09

Korszerűsítésre nyert pályázatokat Nógrádmarcal önkormányzata

Ünnepélyes átadókra készülnek Nógrádmarcalban. Több, pályázati forrásból finanszírozott beruházás gazdagítja a települést.

L. J.

Vályi Nagy András, Nógrádmarcal  polgármestere portálunknak elmondta, hogy a közelmúltban fejeződött be két beruházásuk, amelyeket hamarosan ünnepélyes keretek között is átadnak. Mint mondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz által 48 millió forintból megvalósult a művelődési ház energetikai korszerűsítése, illetve a Magyar Falu Programban 32,5 millió forintból felújíthatták a rendkívül rossz állapotban lévő Csóri utca egy részét.

– A kultúrház rossz állapotban lévő tetőzetének cseréjére is nyújtottunk be pályázatot, azonban nem jártunk sikerrel. Emiatt a napelemeket nem telepíthettük a tetőre, viszont sikerült megoldást találni a problémára, így azokat a földön helyezték el – mondta Vályi Nagy András. – Ezért az idei terveink között szerepel a kultúrház tetőszerkezetének felújítása, amelyre ismét szeretnénk pályázatot benyújtani. Emellett szintén pályázati forrásból kívánunk egy vagy két utcát korszerűsíteni, valamint a tanya- és falugondoki szolgálat járművét újra cserélni. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában