Centenárium

2023.01.25. 09:27

Jubileumi ünnepség: száz éve alapították a megyeszékhely első középiskoláját, a Salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumot (fotók)

A Salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban jubileumi ünnepségen emlékeztek meg az iskola megalapításának századik évfordulójáról. A diákok kedden délelőtt Kovács Balázs történész előadása során idézhették fel az intézmény történetét, majd délután a meghívott vendégek mellett az iskola egykori és jelenlegi igazgatói, tanárai, dolgozói ünnepelték a megyeszékhely legelső középiskoláját.

Veres Edina

Népes tábor ünnepelt az iskola falai között

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

Az eseményen Becsó Zsolt országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: egyfajta sorsszerűség, hogy a gimnázium fennállásának századik évfordulóját tartja a száz éves városban, a Petőfi emlékévben, kétszáz évvel azután, hogy Kölcsey Ferenc pontot tett a Himnusz című verse végére. Mindeközben pedig az iskola névadója, Madách Imre születésének bicentenáriumát ünnepelik a magyarok.

– Az iskola a város igényeivel, fejlődésével számolva a gimnáziumi oktatás mellett tulajdonképpen inkubátora volt a belőle kinövő, majd a róla leváló gépipari, építőipari és egészségügyi oktatási intézményeknek. Emellett a testnevelési tagozat folyamatos működése is remek eredményeket hozott, és hoz ma is – hangsúlyozta Becsó Zsolt a gimnáziummal kapcsolatban, amely 1951-ben vette fel Madách Imre nevét.

Ezután Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere méltatta a város első középiskoláját, amely elmondása szerint meghatározója lett a helyi szellemi életnek, illetve a középfokú oktatás ellett úttörő szerepet töltött be egyebek mellett a város kulturális és társadalmi életének fejlesztésében.

A köszöntők sorában a következő Simon Tiboré, a Salgótarjáni Tankerületi Központ igazgatójáé volt, aki szintén visszacsavarta a történelem fogaskerekét egészen 1923-ig.

– Az elmúlt száz év alatt sok névvel, sok helyen működött ez az iskola, és sok-sok ezer diák fordult meg az intézmény múltbeli és jelenlegi falai között. Közülük sokan híres szakemberekké váltak köszönhetően annak a lelkiismeretes nevelő-oktató munkának, amelyet az elmúlt száz évben folytattak a volt pedagógusok, és jelenleg is folytatnak az oktatók a hajdani és napjaink intézményvezetőinek a segítségével – emelte ki Simon Tibor azt is aláhúzva, hogy a diákok olyan szilárd alapokat kaphatnak ebben az iskolában, amelyre építkezve megállhatják a helyüket akár a felsőoktatásban, akár a munka világában.

Végül Szluka Pálné, a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium igazgatója tovább bővítette a már fent említett kerek évfordulók sorát. Elmondta, hogy a Madách iskola közössége 35 évvel ezelőtt költözött a jelenlegi épületébe, illetve az intézmény 10 éve működik a jelenlegi Salgótarjáni Tankerületi Központ – korábban KLIK – fenntartásában. Hozzátette: a jubileumi programokat 2023 szeptemberében zárják majd, hiszen akkor lesz épp száz éve, hogy az iskola jogelődjében elindult az első tanév.

Az igazgató az iskolával kapcsolatban azt is aláhúzta, hogy a múltat, a jelent és a jövőt összekötő imázsba a főelv a gyermekközpontúság, amely az iskolaközösség erejét jelenti. Azt a befogadó és elfogadó attitűdöt, amely definiálja a tanárokat és tanulókat egyaránt. Szluka Pálné továbbá arra is rámutatott: száz év alatt az intézmény hitvallása töretlen maradt, de a folyton változó világban és társadalomban a felmerülő igényekre is reagálniuk kellett, sőt, kell napjainkban is!

Az ünnepség színvonalát Csirke Dániel 11. osztályos tanuló zongorajátéka, illetve egy szintén 11. évfolyamos diákokból álló csoport táncprodukciója emelte. Ez utóbbi fiatalok az Egy est Chicago-ban című koreográfiával az 1920-as évekbe repítették vissza a nézőket, abba a korba, amikor az iskolát is alapították. Végül a programot állófogadással, és kötetlen beszélgetéssel zárták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában