Egyesületek

2023.01.31. 19:57

Emelkedő árakkal, növekvő költségekkel küzdenek a nógrádi állatvédők

Az áremelkedések nehéz helyzet elé állítják az állatvédőket országszerte, így Nógrádban is. A tápok és a takarmány a megszokott ár két-háromszorosába kerül, megemelkedtek az állatorvosi költségek is. Mindezek mellett kevesebb adomány érkezik, hiszen azoknak is kevesebb marad a zsebében, akik eddig rendszeresen támogatták a szervezeteket.

Gulyás Edina

Segítségre szorulnak, ahogyan maguk az állatvédők is.

Forrás: beküldött fotó

A Mancs a Szívben Állatvédő Egyesület salgótarjáni telephelyén egymást érik a mentett állatok. Nem csak utcára került kutyák népesítik be a helyet, macskákat, baromfit, kecskét, malacot és nyulakat is befogadnak akkor, ha nem megfelelően tartják azokat. 

Duplájára nőtt a táp ára

– Saját bőrünkön érezzük az áremelkedések anyagi vonzatát. A 10 kilós száraztáp majdnem a duplájára emelkedett, 3200 forint helyett ma már 5000 forintba kerül. Ugyanígy a macskaalom, a különböző eszközök és kiegészítők is drágábbak. A termény ára még ennél is nagyobb mértékben nőtt, eddig 75 forintot fizettünk egy kiló kukoricáért, most akár 190-et is – fogalmazott Paróczai Katalin, az egyesület tagja. 

Hozzátette: mivel nem csak kutyákat és cicákat fogadnak be, hanem haszonállatokat is, számukra biztosítani kell az abrakot, a szénát, a lucernát. A takarmány ára 700 forintról 1600 forintra emelkedett. Azonban muszáj megvenni az eledelt, nem hagyhatják éhezni a jószágokat.

Ehhez nagy segítség, hogy a baglyasi városrészen működő idősek otthonával való megegyezés szerint, a maradékot kétnaponta elszállíthatják az állatvédők. Azonban az üzemanyagárak emelkedése ez esetben is nehézséget okoz.  

Az utcáról is mentenek

Rengeteg bejelentést kapnak, akár naponta tíz alkalommal is érkezik hívás utcára dobott, rossz körülmények között tartott állatokról. Annak ellenére, hogy kötelező, még mindig nagyon sok kutyában nincsen chip. Jelenleg 80 ebet, több mint 40 macskát és haszonállatokat is gondoznak.  

– Tavaly év végén kezdtek nagy mértékben emelkedni az árak, azonban mivel karácsony környékén mindig szívesebben adakoznak az emberek, sok felajánlást kaptunk. Elsősorban állateledelt. Az anyagi támogatás azonban érezhetően visszaesett, ami az állatok orvosi ellátásához nyújtana segítséget – ismertette Paróczai Katalin, aki arra is kitért: – Az orvosi költségek is emelkedtek, azonban a menhellyel együttműködő salgótarjáni szakember hozzáállásával sokat segít. 

Mint mondta, természetesen ahogy eddig, úgy ezután is minden felajánlásért hálásak, legyen az macskaalom, állateledel, széna, különféle eszközök. Mivel azonban nagyon sok a rossz körülmények között tartott, betegen mentett állat, így az orvosi költségek finanszírozásához anyagi felajánlásokra lenne a legnagyobb szükség. A legkisebb összegnek is örülnek. 

Kevesebb felajánlás érkezik Nyugat-Nógrádba is

Petrovics Mónika nyugat-nógrádi állatvédő is arról számolt be, hogy napról napra szembesülnek az árak emelkedésével, ami miatt egyre nehezebb helyzetben vannak. Azt tapasztalja: kevesebb adományozónak van arra lehetősége, hogy felajánlásaival segítse a nehéz helyzetbe jutott állatokat. 

denevér, állatmentés, állatmentő, állatvédő
Mindenféle állatot mentenek a növekvő költségek mellett is.
Forrás: beküldött fotó

Mint mondta, nem csak utcára dobott kutyák miatt keresik őt az emberek. Madarak, macskák, sünök és denevér is van nála. Az ellátásuk folyamatos munkát ad, ahhoz almot, tápszert, pelenkát, lisztkukacot, csirkehúst, kötszert, gyógyszereket és vitaminokat is be kell szerezni. Vannak néhányan, akik folyamatosan segítenek, de egyre nehezebb feladat előtt állnak az állatvédők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában