Féltékenység

2022.12.07. 09:52

Ittasan, őrjöngve esett neki rokonainak a nyílt utcán a nógrádi férfi

Egy 28 éves Nógrád megyei férfi ellen emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség, aki kiskorú gyermeke előtt bántalmazta a családtagjait.

Nool

Mint kiderült, a férfi még tavaly május 2-án, egy reggelig tartó italozás után érkezett haza otthonába, ahol családtagjaival, élettársával, valamint előző kapcsolatából született három éves kisfiával élt. Ekkor látta meg, hogy élettársa összepakolta a dolgait és el akar költözni, ezért veszekedni kezdett a nővel. A férfi édesanyja is ott volt, ő a veszekedés miatt a rokonait megkérte, hogy vigyék el a kisfiút.

– A gyermekért érkező rokon kezében a kisfiúval elindult közeli otthonába, a vádlott ezt észlelve szitkozódva utána indult, utolérte, és kivette a gyermeket a kezéből. A nőnek sikerült visszavennie a gyereket, ekkor a férfi megragadta sógornője arcát és rángatni kezdte, miközben tovább szidta. Ismét megpróbálta elragadni a gyermekét, ekkor ért oda a vádlott sógornőjének anyja, aki a lányát és a gyermeket védve ellökte a vádlottat, a vádlott erre válaszul pofon ütötte őt – fogalmaz az üggyel kapcsolatos közleményében a Nógrád Megyei Főügyészség.

Az őrjöngő férfi ezzel a tettével nemcsak kisfiában és a rokonokban, hanem az utca lakóiban és a járókelőkben is félelmet keltett, épp ezért az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat ellene. Indítványozták, hogy a Pásztói Járásbíróság felfüggesztett börtönre ítélje őt, valamint kötelezze az eljárás során keletkezett 16.320 forint bűnügyi költség megfizetésére is.

Mivel jár a felfüggesztett börtön?

– Az ügyészség akkor indítványoz próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, ha az eljárás adatai alapján alaposan feltehető, hogy az elkövetővel szemben a büntetés a végrehajtás elrendelése nélkül is eléri a célját, azaz a tettest visszatartja újabb bűncselekmény elkövetésétől. Amennyiben az elkövető mégsem tér jó útra, nem tanúsít törvénytisztelő magatartást és a próbaidő alatt elkövetett újabb bűncselekményt követ el, az emiatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtása már nem függeszthető fel, és azzal együtt a korábban felfüggesztett büntetését is le kell töltenie – tájékoztatta hírportálunkat a Nógrád Megyei Főügyészség.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában