Öröm

2022.12.07. 12:07

A balassagyarmati ovisokat is meglepte a Mikulás

Balassagyarmat több óvodájába is ellátogatott kedden a Mikulás. A gyerekek mindenhol kitörő örömmel fogadták a piros ruhás vendéget, aki csomagokkal is készült. A Télapó a város többi intézményét is felkereste, örömet okozva a bölcsődében és iskolákban is.

E-L. Zs.

A gyerekek mindenhol kitörő örömmel fogadták a piros ruhás vendéget, aki csomagokkal is készült

Forrás: Nool

Fotó: Ember-Lukács Zsófia

Az óvodában már nagyon izgatottan várták a nagyszakállút, aki csengőszóval érkezett meg hozzájuk. 

Király Marietta, intézményvezető elmondta, hogy napok óta készülnek az ünnepekre, feldíszítették a termeket, énekeket, verseket tanultak a gyerekek a Mikulásnak, amivel meg is lepték őt. Többen megígérték, hogy jövőre is jól viselkednek, de akadtak őszinte jelentkezők is, akik bevallották, hogy ők néha azért szoktak rosszalkodni. 

A Mikulás nem érkezett üres kézzel, az ajándékok kiosztásában az óvónők segédkeztek. A finomságokkal teli mikulás csomagot csillogó szemekkel vették át a gyerekek. Voltak, akik bátran mentek a Mikuláshoz, de a legtöbben inkább félénken közelítették meg a piros ruhás, szemüveges, nagyszakállú öregurat.

A közös csoportképek elkészítésénél az óvodások már bátrabban együtt állták körbe a Mikulást, aki megígérte: ha mindenki szót fogad az óvónéniknek, akkor jövőre is ellátogat hozzájuk.

A Meseerdő Óvodában külön meglepetés is várta a kicsiket, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tizedik osztályos tanulói saját kézzel készített, egyedi mikulásokkal lepték meg a legkisebbeket. Ez a szokás évről évre kezd hagyománnyá válni, a diákok idén is nagy örömmel segítettek a Mikulásnak és ünnepeltek együtt az óvodásokkal.

Délután a szülők két bábelőadással készültek a gyerekeknek, akik ezt követően büszkén mesélték, hogy kinek az apukája bújt a vadász szerepébe, vagy, hogy az anyukája hangján szólalt meg a nyuszi. Az egész napos programot az óvoda udvarán Mikulás tornával és adventi vásárral zárták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában