Alapélelmiszerek

2022.11.10. 11:20

Örülnek a bővülő árstopnak a nógrádiak, de tartanak más termékek drágulásától

Összességében pozitívan fogadták a kormány szerdán bejelentett intézkedését a nógrádiak. Néhányan azonban tartanak attól, hogy a friss tojásra és a burgonyára elrendelt árstop miatt a kereskedők más termékek árának emelésével kompenzálják majd esetleges veszteségeiket.

Nool

Két alapélelmiszer árát érinti a változás

Forrás: Nool

Fotó: H.Cs.

Tegnap a Noolon is élőben tudósítottunk a kormányinfóról, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: az összes méretű friss tojás és az étkezési burgonya esetében árstopot rendelnek el, azaz a szeptember 30-án alkalmazott árat rögzíti a kormány. 

– Ezzel is az infláció megfékezéséhez szeretnének hozzájárulni, illetve ahhoz, hogy az alapvető élelmiszerek esetében ne növekedjenek az árak – mondta a miniszter.

Máris megjelent a rendelet 
A VG.hu arról számolt be, hogy alig néhány órával a bejelentés után, már meg is jelent az árstop kibővítéséről szóló rendelet, így már mától hatósági árassá vált a tojás és a burgonya. A döntés szerint december 31-ig a két termék esetében a bruttó kiskereskedelmi ár a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott bruttó kiskereskedelmi árnál nem lehet magasabb. A Világgazdaság cikkében hozzáteszik: a piacokra nem vonatkozik a szabályozás. Az intézkedés a tojásnál 25, burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat és összességében 0,1-0,2 százalékkal az inflációt. 

A bejelentést követően Nógrád megyében élők véleményét kérdeztük a döntésről. Egyebek mellett arra voltunk kíváncsiak, hogy örülnek-e az árstopban érintett termékkör kibővítésének, valamint hogy mennyit vásárolnak e két alapvető élelmiszerből átlagosan. 

– Valószínűleg nagyon gyorsan elfogynak majd az érintett termékek – mondta érdeklődésünkre egy salgótarjáni nyugdíjas, akivel a pavilonsoron találkoztunk. – Az árak megemelkedtek, ami a nyugdíjasok és a nagycsaládosok pénztárcáját jócskán megterheli. A napokban voltam a piacon, ahol a tojás ára 80 és 100 forint között mozgott, így a 10 százalék nem lesz annyira érezhető. Persze biztosan többet fogok tudni vásárolni, de lehetne ennél is olcsóbb. 

 Gréczi-Zsoldos Miklósnéval az Óvoda téren futottunk össze, ő kifejezetten pozitívan fogadta a bejelentést. 

– Nagyon örülök, a kormány mindenkinek segít. A nyugdíjemelés mellett ezt is egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom a részükről. Sokat főzök, a tojás és a krumpli alapvető élelmiszer, ezért innentől nagyobb mennyiségben is érdemes lesz venni ezekből. A Sparban szoktam vásárolni, elég drága minden, de az árrögzítéssel megfizethetőbb – mondta. 

In,The,Hands,Of,A,Woman,Packing,Eggs,In,The
Már csütörtöktől rögzítették a tojás árát is.
Fotós: Sergey Ryzhov / Forrás: Shutterstock

A közelben találkoztunk Bódi Sándornéval, aki borúlátóbb a bevásárlási költségeket illetően.  

– Véleményem szerint amennyivel csökkentik a tojás és a burgonya árát, azt sokszorosan ráteszik majd a többire a kereskedők. A pénztárnál végsősoron ugyanannyit fogunk fizetni, mint eddig. Persze lehet, hogy nagyobb tétel vásárlásánál segíthet az intézkedés – osztotta meg véleményét a járókelő. 

Hozzá hasonlóan Babják Pál és felesége is attól tart, hogy a többi árucikk drágul majd az árstop kibővítése miatt, és véleményük szerint hiányra is számítani lehet.  

– Sajnos, elég gyorsan kifogynak az áruházak a hatósági áras termékekből, és hiába lenne olcsóbb, sokszor elérhetetlenné válnak ezek – mondta a nyugdíjas házaspár. 

Juhász Erik szakácsként dolgozik, és kifejezetten örül a tojásra és burgonyára vonatkozó ársapka bevezetésének. 

– Szakácsként nagyon örülök annak, hogy a hatósági áras termékek közé került két nagyon fontos élelmiszer, a tojás és a burgonya. Az infláció eléggé megemelkedett, ezért a kormány részéről ez egy logikus és kedvező döntés volt – osztotta meg véleményét Juhász Erik. 

Mit vehetünk rögzített áron a boltokban? 
Február elsején lépett életbe a kormány által év elején bejelentett élelmiszerárstop: a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, a csirke far-hát és a 2,8%-os tehéntej árát a 2021. október 15-i szintre állították vissza. Ez a termékkör bővült a mostani döntés nyomán a friss tojással, valamint az étkezési burgonyával. 

Újabb két termék árát fixálta tehát a kormány mától, mostantól a tojáshoz és a burgonyához is hatósági áron juthatunk hozzá, így valószínűleg gyakrabban kerül majd tányérra ezekből készült étel. A mindmegette.hu ennek kapcsán össze is gyűjtött néhány szuper krumplis receptet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában