Felújítás

2022.11.26. 09:00

Megújult és visszaköltözött régi helyére a hollókői könyvtár

Mint arról már beszámoltunk, a község önkormányzata által vezetett konzorcium 2017. februárban nyújtott be támogatási igényt a Széchenyi 2020 program Világörökségi helyszínek fejlesztése pályázati felhívására „Hollókő Ófalu és a Vár turisztikai fejlesztése” címmel.

L. J.

A több mint egymilliárd forintos projekt megvalósításának célja volt, hogy a meglévő turisztikai attrakciók és szolgáltatások, valamint a tervezett elemek összehangolásával egyedülálló, emblematikus, a szezonalitásoknak kevésbé kitett vonzerő jöjjön létre Hollókőn. Ennek a fejlesztésnek a részét képezte a Dr. Román András Látogatóház teljese körű korszerűsítése, így a község könyvtára is megújulhatott. 

Szabó Csaba, a település polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy a felújítás során a látogatóházat átépítették, ezért úgy döntöttek, hogy a másik épületben lévő könyvtárat visszaköltöztetik ide. 

– A beruházásnak köszönhetően a könyvtár új helyszínen, új bútorokkal és megújult könyvállománnyal várja majd a lakosokat januártól – fogalmazott Szabó Csaba. Hozzátéve, ezenkívül  a könyvtár a jövőben is helyet ad majd konferenciáknak és egyéb rendezvényeknek is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában