Eladó

2022.11.11. 06:50

Kúriát vennél Nógrád megyében? – összegyűjtöttünk néhány különleges ajánlatot

Az elhagyatott, felújításra szoruló ingatlanoktól kezdve az impozáns kúriáig széles kínálatból válogathat, aki ma tekintélyes birtokra vágyik Nógrád megyében. Az eladó ingatlanokat kínáló internetes oldalak kínálatában több nagy múltú épületet is találhatunk. Utánajártunk, mennyibe kerülnek az egykori úrilakok.

Lászlók Judit

A Nógrád Megyei Kormányhivatal portálunk érdeklődésére közölte, hogy a szűkebb hazánkban jelenleg 349 védett műemlék és 32 kiemelten védett műemlék található. A 381 védett műemléki érték mintegy harmada egyházi tulajdonban van. 

– A 30 kúria és 27 kastély hasznosítása a legváltozatosabb. Működnek az épületekben többek között iskolák, óvodák, polgármesteri hivatalok, szállodák, múzeumok, lakások, orvosi rendelők és az MTA alkotóháza is. A 70 lakóház is vegyes funkcióval működik, azonban túlnyomórészt lakóépületként hasznosul. A főként magántulajdonban lévő lakóépületek jelentős része üresen áll. Ezen kívül található még a megyében 8 magtár, 9 várrom, 4 kőhíd, 13 kereszt, valamint 3 szentháromságszobor, melyből egy teljes felújításon esett át. A maradék 93 védett műemléki érték közt találhatóak sírkövek, melléképületek, szobrok, illetve egyéni épületek, pajta, postaállomás, tűztorony, őrségépület, mauzóleum, szatócsbolt, major, emlékmű, temető – tájékoztatott a Nógrád Megyei Kormányhivatal

Hozzátették, az egyházi tulajdonú ingatlanok kivételével Nógrád megyében a védett műemléki érték tulajdonosi, használói köre hasonlóan más megyékhez rendkívül összetett.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal közleményében rávilágított a műemlékvédelem alatt álló épületekkel kapcsolatban, hogy általánosan a helyszíni ellenőrzései során tapasztaltak alapján elmondható, hogy a legtöbb probléma a tervszerű megelőző karbantartási munkák elmaradásából adódik. Ilyen például a tetőhéjalások javítása, ereszcsatornák tisztítása, pótlása, vagy éppen a nem megfelelő csapadékvízelvezetés. 

Szép számmal kínálnak kúriákat

Az elmúlt években több kastély és kúria is gazdára talált, amelynek köszönhetően újra, vagy hamarosan egykori pompájukban ragyoghatnak ezek az épületek. Az eladó ingatlanokat kínáló internetes oldalakon még mindig találhatunk kúriákat. Ezek között akad olyan, ami felújításra szorul és olyan is, amely teljes pompájában várja az újdonsült tulajdonosát. 

Utóbbiak közé tartozik az a Pásztó környéki – mátraszőlősi – kúria, amelyet 280 millió forintért kínálnak. A hirdetés leírása szerint a barokk stílusú műemléki kúria 1760-ban épült a Jankovich (Jeszeniczei) család számára, amely később a Balás, illetve a Simay-Jeney családokhoz került. Ezt követően 1820-ban késői klasszicista stílusban lett átépítve, majd 1996-ban teljeskörű felújításon esett át. Mint írják, a főhomlokzata kettős rizalit, amelyen még mindig megtalálható az eredeti címer. A korabeli bútorok, csillárok, falikarok, porcelánok pedig mind a történelmi időszak emlékeit őrzik. 

Jelenleg ezt a mátraszőlősi kúriát kínálják a legdrágábban eladásra
Forrás: ingatlan.com

Kicsit kevesebbért, azaz 179 millió forintért Érsekvadkerten egy 4.1602 négyzetméteres telken különleges adottságokkal rendelkező kúriát lehet megvásárolni. A hirdetésben szerepelő adatok szerint az épület kitűnő befektetési lehetőséget nyújthat az új tulajdonos számára. 

Vizsláson 96 millió forintért várja új gazdáját a két önálló házból álló, vendégfogadásra alkalmas vadászház. Az ingatlant meghirdető honlapon található információk szerint bár az épület régi műemlék, de 2008-ban teljesen átépítették, esztétikailag gyönyörű, stílusos felújítással, és a mai kornak megfelelő modernizálással. A házat pedig a teljes berendezéssel együtt értékesítik, amelynek részét képezi az összes gyönyörű festmény, értékes trófea és a válogatott, kvalitásos bútorzat is.

Persze, az ingatlanpiacon ezektől sokkal kevesebbért is találhatunk olyan kúriákat, amelyek egykor sokkal szebb napokat is megéltek

Érsekvadkert központjában található műemlékvédelem alatt álló 1790 körül épült Drágffy-kúriát az ingatlan.com hirdetése alapján 25,9 millió forintért most bárki megveheti. Mint írják, a késői barokk stílusban épült L-alakú épületben lakott a Drágffy család több tagja.

Az évek óta eladó sorban lévő szügyi Beniczky Kúria ára 15 millió forint. Az információk szerint az 1800-as években épült, műemlékvédelem alatt álló épület gyakorlatilag lakhatatlanná vált, így felújításra szorul. Ehhez a szükséges tervek már rendelkezésre állnak. 

Jelentős felújítást követően valódi palota lehet a szügyi Beniczky Kúria 
Forrás: ingatlan.com

Az ingatlanbazar.hu kínálatában jelenleg, ha nem is szó szoros értelemben véve kúria, de találunk egy 300 négyzetméteres karancslapujtői ingatlant, amelyet 240 millió forintért kínálnak eladásra. A hirdetés szerint a ház olyan extrákkal van felszerelve mint a medence, a játszótér vagy éppen a mozihelyiség. Emellett az ingatlanhoz tartozik egy 1,7 hektáros természetvédelmi terület is, amelyet gazdag vadállománya tesz igazán egyedülállóvá.

karancslapujtő eladó ház
Még medence is van ennek a csodás karancslapujtői háznak az udvarán
Forrás: ingatlanbazar.com

Az oldalon egy kicsivel kevesebbért, azaz 220 millió forintért értékesítik azt a tolmácsi ingatlant, amely korábban vendégházként működött. Az adatok szerint a ház 2015-ben épült egyedi tervek alapján. 

Kormányzati támogatásból újul meg több műemlék templom

A Nógrád Megyei Kormányhivatal portálunk érdeklődésére közölte, hogy a Váci Egyházmegye éppen 12 műemlék templom 1 műemlék parókia és 1 hitéleti közösségi tér felújítását végezte/végzi el, a forrást kormánytámogatás biztosítja. 

– A régészettel érintett templomoknál régészeti feltárásokra is szükség volt. A kishartyáni templomban a régészeti kutatások során egy feltehetően korábbi templom falmaradványait is dokumentálták. A felújítási munkálatok nem csak a belső tereket, hanem az épületek homlokzatait, illetve a közvetlen környezetet is érintik. Sok helyen szerkezeti megerősítésekre is szükség van. Több templom esetében a belső falfelületeken lévő falfestményeket is restaurálták. A festőrestaurátori kutatások során a bárnai templomban eddig takart falfestményrészek is előkerültek. Néhány orgona felújítása is megtörténik, illetve újak is épülnek – tájékoztatott a kormányhivatal. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában