Ünnepvárás

2022.11.29. 12:58

Becsempészik a karácsony hangulatát a mátraszelei hétköznapokba

V. E.

A polgármesteri hivatal épülete mellett dekoráció, illetve a kultúrház előtt a hagyományoknak megfelelően karácsonyfa díszíti majd a települést a szeretet ünnepe alkalmából. 

Bornai Attiláné, az önkormányzat pénzügyi főelőadója évek óta vállalja magára, hogy több munkatársával közösen díszbe öltözteti a falut. Mint mondta, idén a korábbi éveknél kevesebb fényfüzérrel, illetve dekorációs elemmel csempésznek ünnepi hangulatot a település életébe. Ennek okával kapcsolatban kifejtette: egyfelől jelenleg nincs kellő kapacitásuk arra, hogy több helyszínt kidekoráljanak, másfelől pedig takarékossági okok is azt indokolják, hogy a „kevesebb több” elvét kövessék. 

Bornai Attiláné ugyanakkor aláhúzta, hogy vannak olyan helyszínek, amelyek semmiképp sem maradhatnak dekoráció nélkül. Ezek közé tartozik például az önkormányzat épülete, ahol a karácsonyi hangulatot árasztó díszítést a falu adventi délutánjára, azaz december 11-re, tervezik elkészíteni. Kicsit később pedig a kultúrház előtt a község karácsonyfájára akasztják majd rá a gömböket, illetve az izzósorokat. 

Emellett pedig a település harmadik alkalommal csatlakozik a Világító Adventi Kalendárium nevű programhoz, amely során december elsejétől szentestéig a napok sorszámai estéről estére egy-egy mátraszelei ház, vagy intézmény ablakában bukkannak fel a szeretet ünnepének fényébe burkolózva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában