Hagyomány

2022.10.04. 19:55

Lenyűgözte a palóc népviselet, albummal mutatja be Rimóc értékeit a fővárosi fotós

A budapesti Mohos Zsófia több szállal is kötődik Nógrád megyéhez, a Palócföldhöz.

Sz. F.

Mohos Zsófia több szállal kötődik megyénkhez

Forrás: Nool

Fotós: Sz.F.

Kisgyermekként a nyári szünetek egy részét Kisecseten töltötte a nagymamájánál, már ekkor kialakult kapcsolata a faluval. Tetszett neki a helyi népviselet, de észrevette, hogy egyre kevesebben öltik magukra a falu jellegzetes ruháit. Ezért úgy érezte, hogy meg kell örökítenie a falusi életmódot, az emberek öltözetét. 

Nemcsak Kisecseten, a környező településeken is készített felvételeket a fonó-szövő asszonyokról, a babakészítőkről, a népviseletbe öltözött emberekről. A viseletek mellett a falusi szokásokat, ünnepeket is egyre gyakrabban örökítette meg. 

Első fotóalbumát Görbe­or­szág címmel jelentette meg. Több helyen, Gödöllőn, Budapesten is volt már önálló kiállítása. Két évvel ezelőtt sikeresen megpályázta a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíját. Kutatómunka után jutott el Rimócra, oda, ahol az idősek és a fiatalok közül is járnak még viseletben, tehát a községben élő a néphagyomány. A Máriás lányok egyházi ünnepeken népviseletbe öltözve a vállukon viszik Szűz Mária szobrát. Nem azért öltöznek így, mert ünnepen vesznek részt, hanem belső meggyőződésből. 

Fontos a hagyomány

A községben többen foglalkoznak népviseleti ruhák készítésével, 100 éves a Rezesbanda, hagyományőrző csoportok ápolják a helyi viseletet. 

A délvidéki Kupuszinán is megörökíti a palóc hagyományokat. A nagy földrajzi távolság ellenére sok azonosságot felfedezett a két falu élete között. Rimócon több közösséggel találkozott, ott volt a szüreti felvonuláson, elkísérte a rimóci zarándokbúcsút Szentkútra, és részt vett a Rezesbanda próbáin. Úgy véli, fontos, hogy részese legyen az eseményeknek. Az elmúlt két évben bekapcsolódott a falu életébe, így sokan megismerik, szeretik. Egy év múlva megjelenik az albuma, amely nem csak fotókat tartalmaz majd, benyomásait írásos formában is közzéteszi. Célja, hogy jó színvonalú, értékes könyv kerüljön ki a kezéből.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában