Skill

2022.10.13. 14:01

Egyedülálló labort rendeztek be a salgótarjáni kórházban: valósághű vészhelyzeteket oldhatnak meg a szakemberek

Szakmai nap keretében mutatták be délelőtt a salgótarjáni a Szent Lázár Megyei Kórház Onkológiai Központjában található úgynevezett skill labort. Az ott zajló 21. századi eszközöknek és a magas színvonalú képzéseknek köszönhetően lehetőség nyílik az egészségügyi ellátás erősítésére.

Nagy Orsolya

A valós helyzetekhez megtévesztően hasonló szituációkat gyakorolhatnak a szakemberek a megyei kórház új laborjában

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

Ez a fejlesztés az Országos Kórházi Főigazgatóság, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Egyetem partnersége által jött létre országszerte. A projekt által a három egyetemi skill központban és az oktatókórházi skill laborokban lehetővé vált a diagnosztikus, terápiás beavatkozások élethű modelleken történő oktatása, valamint az egységes képzési program bevezetése.

Dr. Szabó Géza, a megyei kórház főigazgatója úgy fogalmazott, hogy nagyon jelentős fejlesztés volt a kórház életében a skill labor. Hozzátette: rendkívül szélesek a lehetőségek, hiszen számos eszköz és gyakorlati képzés rendelkezésre áll, így sok fontos dolgot lehet itt megtanulni.

Prof. dr. Németh Norbert, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára és oktatási dékánhelyettes elismerését fejezte ki a salgótarjáni kórháznak a képzésben való szerepéért, valamint azért, hogy az elmúlt öt esztendőben közel félszáz orvostanhallgató végezhette itt a gyakorlatát a Debreceni Egyetemről.

Mint mondta: a skill laborok nagyon komoly szerepet játszanak a képzésben még nemzetközi viszonylatban is, és hazánkban egyedülálló az, hogy nem csak az egyetemi úgymond skill központok gyakorlati képzőhelyek fejlesztése történt meg, hanem a nagy megyei kórházaké is, amelyek hálózatba rendeződtek, és kiemelkedő szakmai kapcsolat és interakció, közös gondolkodás, illetve tananyagfejlesztés van közöttük.

Mátyus Péter országos instruktor szakmai beszámolójában elárulta, hogy ez a projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósulhatott meg, több mint 13 milliárd forintból 16 oktatókórházban.

A szakember kiemelte azt is, hogy a projekt célkitűzései közé tartozik egyebek mellett a gyakorlati képzés erősítése, a magasabb színvonalú egészségügyi képzés, ezáltal pedig egy még magasabb szintű egészségügyi ellátás is. Emellett négy alappilléről beszélhetünk, így az infrastrukturális fejlesztésről, az oktatási eszközök és az informatikai rendszerek fejlesztéséről, egy tananyagról, amely országos szinten egységes, valamint a képzések, amelyek mind a skill laborokban zajlanak.

Mint megtudtuk: a skill eszközpark fejlesztése 5,5 milliárd forint értékben valósult meg, a laborok szakmai képzésénél 53 személyt sikerült kiképezni, a mintakurzusok oktatóinak képzése 273 fő volt, míg a skill képzést 77 ezer 883-an végezték el.

Mátyus Péter hangsúlyozta továbbá, hogy egy innovációs lehetőséget kapott ez az oktatási forma az állam és az Európai Unió részéről. Egy eszméletlen nagy minőséget tett hozzá az egészségügyi képzéshez, amelyre büszkék lehetünk.

Dr. Demján Mónika, a megyei kórház skill labor felelőse kiemelte, hogy óriási változáson és fejlesztésen ment keresztül a kórház a létrejötte óta, amelyhez hozzátartozik a mostani skill labor is. A projekt során megyénkben 17 orvos és diplomás ápoló vett részt instruktor képzésen, ők a laborban az oktatásokat vezetik.

Kifejtette: az eddigi tapasztalatok szerint a legnagyobb igény az ápolási, a szakápolási tevékenységek, az alapszintű reanimáció, a sürgősségi, életet veszélyeztető kórképek elhárítására irányuló készségek, valamint az aneszteziológia és az intenzív terápia manuális beavatkozásainak elsajátítására mutatkozott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában