Mulatság

2022.09.21. 15:15

Szüreti felvonulás, falunap, filmvetítés is várja vendégeit Taron, a Back II Black a sztárvendég

Három napos programsorozatot tartanak a községben péntektől vasárnapig.

Faragó Zoltán

Filmvetítés, falunap, felvonulás szüreti maskarásokkal: gazdag program várja a hétvégén a tariakat

Forrás: Nool

Fotó: NMH

Turopoli Zsolt polgármester portálunknak elmondta, hogy szeptember 23-án, pénteken 17 órától a tari művelődési házban a Magyar Passió címet vetítik a nagyteremben. Ezután a közönség találkozhat a rendezővel, Eperjes Károly színművésszel, a film rendezőjével is.

Szeptember 24-én, szombaton a Kodály Zoltán Általános Iskola udvarára, falunapra várják a vendégeket.

– A köszöntők 15 órakor hangzanak el, majd a helyi civil szervezetek tagjai lépnek a közönség elé. A Tari Nyugdíjas Egyesület, az Egy a Célunk Tarért Egyesület és a Romák Együtt, Egymásért Egyesület ad majd műsort. A Bóbita Zenekar fellépése 15.45-kor, Dudás András harmonikaművész koncertje 16.45-kor kezdődik. A tari Kontyvirág Hagyományőrző Egyesület 17.30 órától mutatja be produkcióját. Ezt operettgála követi, Unger Vanda, Sudár Gyöngyvér és Lévai Ádám fellépésével, 18 órától. Az est sztárvendége a Back II. Black, koncertjük 19.30 órakor kezdődik.

A polgármester hozzátette: a falnapon vásári forgatag, népi játékok, más gyermekprogramok és -foglalkozások is várják a résztvevőket. A sorozat másnap folytatódik.

– Szeptember 25-én, vasárnap szüreti mulatságot is rendezünk községünkben. A gyülekezőre 13.30 órától várjuk a résztvevőket a Vidróczki útra, a felvonulás 14 órakor indul a Szondy György úton, érintve az Újtelepen a játszóteret, majd vissza a polgármesteri hivatal elé. Itt a hangulatról az Agyagbanda Együttes gondoskodik, 17 órától lépnek fel. A mulatság is Tar központjában lesz.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában