Salgótarján

2022.09.20. 19:00

Szakembereket képez a program

A napokban indult el a Szakkörvezetés módszertana elnevezésű képzés a megyeszékhelyen, amely a szakkörvezetőket segíti majd különböző feladatik ellátásában – fogalmazott a Nemzeti Művelődési Intézet közleményében.

N. O.

Mint arról beszámoltak, a résztvevőket egyebek mellett a komplex szakköri programok tervezésére, szervezésére, lebonyolítására készítették fel, illetve kiemelt feladatként foglalkoznak még a csoportok motiválásával, fejlesztésével, a csoportban jelentkező problémák és konfliktusok kezelésével, valamint a szakköri folyamatokat lezáró kiállítások szervezésével. 

A hallgatók több játékos feladatban együttműködve ismerkedhettek meg a Nemzeti Művelődési Intézet tevékenységével és természetesen egymással is. Ezen túlmenően többet is megtudtak az ASzakkör program céljáról, eredményeiről, de a csoport fogalmának meghatározásáról és a csoportfejlődés fázisairól is bővültek ismereteik. A képzési napot közös szófelhő készítése zárta, melyben a nap tapasztalatait összegezték a hallgatók. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában