Fák

2022.08.17. 13:50

Több mint félmilliárd forint többlettámogatást kapott Balassagyarmat a zöld beruházásokra

Több terület is megújul a városban.

L.J.

Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere

Forrás: Nool

A város önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban korábban csaknem egymilliárd forintot nyert el a Zöld csiga – Balassagyarmat zöldterületeinek megújítása című projektjére, illetve több mint 238 millió forintot a Több generációs városi aktív rekreációs zöldterület létrehozása – Zöldváros II. – elnevezésű beruházására. Az önkormányzat előbbihez több mint 403 millió, utóbbihoz pedig több mint 126 millió forint többletforrást kapott a napokban. Ennek köszönhetően mindkét fejlesztés munkálatai elindulhatnak szeptemberben.

Csach Gábor polgármester portálunknak elmondta, hogy a tavaly lezajlott közbeszerzés drágább eredményt hozott, mint amennyi forrás rendelkezésre állt a két projekthez. Ezért az önkormányzat többletforrást igényelt a beruházásokhoz, amelyet a napokban sikeresen meg is kapott. Ennek köszönhetően a Zöld Csiga projekt 1,4 milliárd forintból, míg a Zöldváros II. 364 millió forintból valósulhat meg.

A két beruházásnak öt alprojektje van, ebből négy a Zöld Csigához, míg egy a Zöldváros II. fejlesztéshez tartozik – mondta el portálunknak Csach Gábor. – Összesen 24 hektár zöldterület újul meg, két új tanösvény létesül járdával, kerékpárúttal, pihenőkkel, játszóterekkel, sportpályákkal, kutyafuttatóval a buszpályaudvartól a Penny áruházig, illetve a vasútállomástól a strandig. A Madách-ligettel szemben az Ipoly-holtág rehabilitációja is megtörténik gyaloghíddal, tanösvénnyel. Új közpark létesül Nógrád megye legnagyobb extrém sportpályájával az új templom mögötti három hektáros területen. Megújul még a Palóc-liget, a Gregori park és a Hősök tere is, valamint új aszfaltborítást kap a Ligeti sétány, a strand utcája és a Vak Bottyán utca vége. A Gregori parkot kibővítjük Palóc Kultúra parkja néven, itt kap majd helyet Pál István, az utolsó palóc dudás bronzszobra, amelyet Raffay Dávid szobrászművész készített.

A polgármester végül kitért arra is, hogy a támogatási szerződés módosítása után várhatóan szeptemberben elindulhatnak a munkálatok.

Címkék#Zöld Csiga

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában