Emlékek

2022.08.06. 20:09

Több alkotással is ápolja Szécsény a Rákóczi-szabadságharc vezetőjének az emlékét

II. Rákóczi Ferenc 1705-ben, Szécsénybe hívta össze az országgyűlést, ahol fejedelemmé választották. A helyiek őrzik s ápolják az emlékét. Több városi intézmény, civil szervezet és utca viseli a szabadságharc vezetőjének a nevét. A településen négy köztéri szobor, illetve emlékmű is tiszteleg munkássága előtt.

Szenográdi Ferenc

1935-ben avatták fel a domborművet a sassal

Forrás: Nool

Fotó: Sz. F.

A városban 1905-ben, az országgyűlés 205. évfordulója alkalmából felvetődött II. Rákóczi Ferenc emlékművének a felállítása. A korabeli kezdeményezéshez többen is csatlakoztak. Öt éven belül húszezer korona gyűlt össze a terv megvalósításához. Aztán a szobor felállítása az I. világháború miatt nem történhetett meg. Hosszú évekig csend jellemezte az emlékmű elkészítésének az elképzelését. 

Végül 1935-ben döntött az akkori képviselő-testület II. Rákóczi Ferenc emlékművének a felállításáról. A Rákóczi út és a Jókai utca sarkán lévő kis téren 1935. október 10-én avatták fel a hat méter magas alkotást. Az oszlopon a fekete márványlapból 24 centiméter átmérőjű vésett domborművön jelenítették meg Rákóczi arcképét. Körülötte a felirat „Cum Deo pro Patria et Libertate” jelentése: Istennel a hazáért és a szabadságért! Az oszlop közepén, egy kiugró kőkonzolon, vízszintes kardon áll a honfoglaló magyarok totemállata, egy kiterjesztett szárnyú bronz turulmadár. 

A másik Rákóczi-alkotás a szécsényi országgyűlés 250. évfordulója alkalmából készült el. 1955-ben nagyszabású megyei ünnepséget rendeztek ennek tiszteletére, s ekkor avatták fel Tar István szobrászművész II. Rákóczi Ferenc című mellszobrát az egykori kultúrház előtt. Az alkotás ma már a Városháza előtti téren tekinthető meg. 

Boros Tibor II. Rákóczi Ferenc emléke előtt tisztelgő mellszobra hosszú ideig az általános iskola Magyar úti kerthelyiségében volt, azonban amikor az megszűnt, a szobor bekerült az iskola aulájába. Az épületet kilenc évvel ezelőtt megkapta a katolikus iskola, s a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola a volt gimnázium épületébe, a Rákóczi útra került. Boros Tibor alkotása azóta is ott található az intézmény kertjében. 

Az áruház előtt álló II. Rákóczi Ferenc-szobrot 2000. június 2-án avatták fel. Az ünnepség szentmisével kezdődött, ezt követően a téren több százan gyűltek össze, hogy részt vegyenek az avatásán. Az ünnepségen dr. Balla Tibor, a Rákóczi Város Alapítvány elnöke a szobor felállításának kezdeményezője elmondta, hogy az alkotást id. Szabó István szobrászművész még 1965-ben elkészítette. Azonban hosszú évekre Karancsságra, a helyi művelődési házba helyezték el, majd onnan a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulájába került. A gipszből készült mű alapján Bobály Csaba szobrászművész készítette el a ma is látható köztéri alkotást. 
 

Címkék#emlékek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában