Elismerés

2022.08.26. 19:55

Sikert sikerre halmoz a pásztói lemezlovas: egy éven át rezidensként tevékenykedhet a rádióban

A dobogó második fokára állhatott fel és különdíjban is részesült Nagy Máté, azaz Matt Klear, a Petőfi Rádió Szelektrik elnevezésű, közelmúltban tartott versenyén. Mostantól a lemezlovas egy éven át rezidensként tevékenykedik a rádióban.

Nagy Orsolya

Születésétől fogva jelen van az életében a zene

Forrás: Beküldött fotó

– Mikor kezdődött a zene iránti szeretete?

– Születésemtől fogva jelen van az életemben, hiszen édesapám is nagyon sok zenét hallgatott. Így például funk, soul, hip-hop stílust, de a rádió is sokat szólt a kocsiban. Az első nagyon komoly, úgymond hidegrázós élményem az a Tankcsapda – Mennyország Tourist című slágere volt. Ekkor mindössze hét éves voltam.

– Tanult gyerekként énekelni, vagy valamilyen hangszeren játszani?

– Nem tanultam hangszeren játszani, és sajnos az énekhangom is borzalmas, így az kimaradt az életemből. Ezért is fogott meg a Dj szakma, mert hangszeres tudás nélkül lehet érzelmeket és hangulatokat közvetíteni az emberek felé.

– Mikor döntött úgy, hogy Dj lesz?

– Egész fiatalon, mindössze 13 éves koromban már volt lehetőségem megtanulni az alapokat Lénárt Kristóf barátom jóvoltából. Egyből beleszerettem az egészbe, ahogy odaálltam. Már akkor tudtam és éreztem, hogy nekem ezt kell csinálnom. Most 28 éves leszek, úgy tűnik az elképzelés bejött.

– Milyen stílust játszik, és mi áll önhöz a legközelebb?

– A stílusok fúziójában hiszek, hiszen ebből tud valami új születni. A Breakbeat, az Electronica, a Garage és a House ötvözete jellemzi leginkább a munkásságom, de Trance és Techno elemek is felbukkannak időnként. Mindenevő vagyok, ezért mindig az aktuális hangulatomnak megfelelő zene áll a legközelebb hozzám.

– Mi volt az első siker a zeneiparban?

– Az első jelentős sikereket a Used Disco duó tagjaként értem el. Rezidensek lehettünk három éven keresztül a budapesti éjszakai élet egyik meghatározó klubjában a Tesla-ban, de többször felléphettünk a Balaton Sound-on és az ország számos pontján. Ezen túlmenően a Defected Croatian egy nagyon meghatározó élmény volt számomra. Emellett több zenével is előkelő helyeket foglalhattunk el az amerikai online lemezbolt, a Traxsource eladási listáin.

– Mit jelent számára ez a szakma?

– Hitet, alázatot, kitartást és rengeteg energiát.

Máté a jövőben még nagyobb fókuszt helyez majd a produceri tevékenységére is
Forrás: Beküldött fotó

– Miért jelentkezett a Petőfi Rádió közelmúltban megtartott versenyére?

– A Petőfi Rádió Szelektrik versenye és maga az Elektrik műsor egy reménysugár volt a magyar rádiós életet tekintve. Mivel a stílusom nem a mainstream, és a jelenleg nagyon népszerű House és Tech House vonalat képviseli, ezért úgy éreztem, hogyha szeretnék eljutni az emberekhez kis hazánkban, akkor a Petőfi Rádió formabontó attitűdje a legmegfelelőbb számomra.

– Hogyan érintette, hogy elismerésben részesült és rezidens lehet a jövőben a rádiónál?

– Elmondhatatlan érzés volt, amikor a műsorvezető Bekker Dávid, az első helyezett kihirdetése után odafordult hozzám, és közölte, hogy rendhagyó döntés született, ugyanis nem csak az első, hanem a második helyezett is éves rezidenciát kap a Petőfi Rádiónál. Miután lementünk a színpadról hosszú percekig nyilatkozni sem tudtam normálisan. Sosem fogom elfelejteni, hatalmas elismerés ez számomra.

– Ki az, aki inspirálja a munkája során?

– A zenében jelenleg az észak-ír Bicep duó van rám a legnagyobb hatással, de nem feledkezem meg soha Richie Hawtin és a Masters at Work munkásságáról sem. Természetesen a mindennapokat sem hagynám ki. A párom Niki, akit nagyon tisztelek és akire felnézek. Nélküle ez a verseny sem így sikerült volna, hiszen a legnehezebb pillanatokban is mellettem van és támogat.

– Hogyan változtatta meg a zene és a siker az életét?

– Még nagyobb energiával és alázattal kell fordulnom a zene felé. Úgy érzem, hogy hatalmas felelősség van a kezemben azáltal, hogy én is az Elektrik rezidensi csapatát erősítem.

Tele van tervekkel

Nagy Máté arról is beszélt portálunknak, hogy a jövőben milyen terveket szeretne megvalósítani.

– Missziómnak érzem, hogy a rádión keresztül olyan epikus, még nem ismert underground zenékkel szórakoztassam a hallgatókat, amit máshol az országban nem hallhatnak – közölte a lemezlovas.

Mint fogalmazott, ezen túlmenően még nagyobb fókuszt helyez majd a produceri tevékenységére is. Céljai között szerepel ugyanis, hogy nemzetközi vizeken is komolyabb sikereket érjen majd el, valamint, hogy zenéjével minél szélesebb közönséghez eljuthasson a nagyvilágban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában