Virágözön

2022.08.19. 11:19

Összefogott Vizslás, színes szirmok díszítik a tereket

A kö­zelmúltban faluszépítő akciót hajtottak végre, amelynek résztvevői nem csupán virágokat ültettek, hanem például füvet vágtak és gyomláltak is.

V. E.

Egynyári és évelő növényeket is ültettek

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

– Idén nyáron ez már a második ilyen kezdeményezés volt, amelyet a helyi faluszépítő egyesület szervezett. A csoport tagjain kívül az önkormányzati képviselők és családtagjaik, valamint több helybéli önkéntes is csatlakozott a programhoz, amelynek nyomán mondhatni virágba borult a településünk. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a két alkalom során több mint ezer – egynyári vagy épp évelő – növényt ültettek el. A helyszínek között szerepelt a játszótér és a taposópark mellett található park, az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal és a művelődési ház előtti terület – fejtette ki Sándor József.

Fotós: Hegedűs Márk / Forrás: Nool

Hozzátette: nyolc nagyobb virágszigetet is kialakítottak, illetve a buszmegállókat és az egyéb közterületeket is színes szirmok díszítik. Emellett szintén közösségi összefogásnak köszönhetően elkészült egy állvány is, amelyet nem kevesebb, mint tizenegy cserepes virág díszít. A polgármester továbbá aláhúzta azt is, hogy az akció természetesen érintette az újlaki településrészt is, ahol például a játszótér könyékét „üdítették” fel ilyen formában. A virágágyásokat a közmunkaprogram keretében fogják karbantartani.

A közelmúltban közmeghallgatást tartott a vizslási képviselő-testület, ahol az elhangzott vélemények alapján a helyiek többsége is üdvözölte, illetve örömmel fogadta a kezdeményezés vég­eredményét.

Sándor József továbbá arra is rámutatott, hogy a település idén benevezett a Virágos Magyarország című megmérettetésre. A verseny zsűrije már el is látogatott Vizslásra, akik – a virágosítás mellett – az elmúlt közel két év fejlesztéseit is szemrevételezték. Az eredményekre várhatóan szeptemberben derül majd fény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában