Munkavállalás

2022.08.05. 17:31

Ezernél is több nógrádi tanuló vállal munkát a nyári szünetben

Bár a nyári diákmunka program még csak félidejénél jár, ennek keretében eddig már több mint ezer fiatal talált magának munkát szűkebb hazánkban. A szünidő alatt az önkormányzatoknál dolgozó tanulókat főként a zöldterületek karbantartásával kapcsolatos feladatokkal bízzák meg, de emellett a falunapok előkészületi munkálataiból is kivehetik a részüket.

Veres Edina

A diákok a falunapok előkészületi munkálataiból is kivehetik a részüket

Forrás: MW | Illusztráció

A diákok a falunapok előkészületi munkálataiból is kivehetik a részüket

Forrás: MW | Illusztráció

A Nógrád Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint akárcsak az elmúlt években, úgy idén is számos tanuló tölti munkával a nyári szünetet.

– A megye járási hivatalai már több mint 160 munkáltatóval kötöttek szerződést a diákok foglalkoztatásának támogatására. A fiatalok jelentős része az önkormányzatoknál, illetve egyéb intézményeknél vállal munkát, de több mint száz diák helyezkedett el a turizmus és vendéglátás területén. Rajtuk kívül mintegy harmincan a mezőgazdaság mellett döntöttek – derült ki a kormányhivatal portálunkhoz eljuttatott közleményéből.

Kifejtették továbbá, hogy az önkormányzatoknál és intézményeiknél főként segédmunkát végeznek a fiatalok, de alkalmaznak diákokat ügyintézőként, illetve adminisztrátorként is. A mezőgazdaságban elsősorban egyszerű foglalkoztatási területre keresnek tanulókat. A turizmus és vendéglátás területén főként konyhai kisegítőként, míg a szakmával rendelkező fiatalokat pincérként és szakácsként is alkalmazzák.

– A Nyári diákmunka központi munkaerőpiaci program idén június 15-től augusztus 31-ig tart, illetve a támogatott foglalkoztatás július 1. és augusztus 31. között valósulhat meg. Az országos program fő célja, hogy minél több tanuló munkához jutását biztosítsa a nyári hónapokban. Mivel a 25 év alatti munkavállalóknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, így több pénz maradhat a nyári szünetben dolgozó fiataloknál – közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal, ahol továbbra is jelentkezhetnek még mind a diákok, mind a munkavállalók.

A tanulók a szügyi önkormányzatnál is csatlakozhattak a nyári diákmunka programhoz. Frenyó Gábor, a település polgármestere érdeklődésünkre elmondta: két ciklusban kínáltak lehetőséget a fiataloknak. Az első, azaz júliusi etapban hatan – három fiú és három lány – vállalkoztak a kiadott feladatok elvégzésére, míg augusztusban egy leány dolgozik a faluvezetés irányítása alatt.

– A tanulók főleg a zöldterületek karbantartásában vettek részt, így például fűnyírás, kapálás, gereblyézés vagy épp a seprés tartozott a teendőik közé. A most nálunk tevékenykedő lány amellett, hogy nagyban segíti a közterületek karbantartásáért felelős szakember munkáját, a hétvégén esedékes falunapunk szervezési és lebonyolítása körüli teendőkben is részt vállal – hangsúlyozta Frenyó Gábor, aki arra is rámutatott, hogy természetesen náluk is augusztus végéig tart a diákmunka.

Mátraterenyén – júliushoz hasonlóan – augusztusban is hat tanuló munkájára számíthat a községvezetés.

Kotroczó Viktória, a helyi önkormányzat szociális- és munkaügyi ügyintézője kifejtette: a fiatalok munkaideje 8 órától délig tart. Ez alatt például kisebb kertészeti munkákat, zöldterület karbantartást, kerítésfestést vagy épp a szemétszedést bízzák rájuk. Mindezek mellett a júliusi csoport a Palacsintafesztivál előkészületi munkálataiból is kivette a részét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában