Hagyományőrzés

2022.08.04. 10:28

Borbarátok segítik a helyi termelőket, ápolják Varsány hagyományait

Helyi egyesület igyekszik népszerűsíteni a kulturált borfogyasztást, valamint segíteni a szőlő- és bortermelők munkáját. Emellett kulturális és közéleti tevékenységeket is végeznek, amelyekkel szintén a település további fejlődését szeretnék támogatni.

Szenográdi Ferenc

Báránkó Pál János elnök elmondta, hogy az időseket is támogatná a kör

Forrás: Nool

Fotó: Sz. F.

Immár tíz éve, 2012-ben alakult meg a Varsányi Borbarátok Köre, amelynek elnöke Báránkó Pál János. Az egyesület ügyvezetője Osztroluczki Zsolt, Bárány Árpád pedig a gazdasági vezetői feladatokat végzi a csoportban. 

A kör célja összetett: a helyi borfogyasztás kultúráját szeretnék javítani, valamint a szőlő- és a bortermelők munkáját is segítenék a jobb minőség elérése érdekében. Ezek mellett a varsányi hagyományokat is kívánják ápolni, megőrizni és továbbadni az utókornak. 

Báránkó Pál János elmondta, hogy az elmúlt egy évtized alatt komoly változásokat sikerült elérniük. Minden évben megrendezik a helyi borok kóstolóját. Kezdetben nagyon rossz minőségűek kerültek a zsűri elé, olyanok, amiket nem volt érdemes az asztalra tenni. Napjainkban viszont már kifejezetten minőségi nedűk közül válogathatnak a borbírók. 

– Szívesen segítünk a szőlő- és bortermelőknek elsajátítani a szőlő megfelelő kezelését, a minőségi borok elkészítését. A cukorral javított bor szerencsére már a múlté. Persze el kell ismerni, hogy Varsány nem igazán bortermelő vidék, az alapanyagot, a szőlőt, többnyire bortermelő vidékekről vásároljuk – mondta a baráti kör elnöke. 

A borászat mellett tevékenységük kiterjed a hagyományok, a népviselet, a népdalok összegyűjtésére is. Mindezek mellett jó kapcsolatot ápolnak és segítik a falu intézményeit, a Gyermekházat, az óvodát és az iskolát. Mikuláskor például ajándékokkal lepik meg a csemetéket. A múlt év no­vemberében jótékonysági bált rendeztek, amelynek bevételét a helyi katolikus gyermekek javára fordították. Különböző felszereléseket vásároltak a parókián történő hitoktatás részére, amelyet Horváth Zsuzsanna vezet. Ennek köszönhetően a hitoktatói csoport száma kettőre emelkedett. Az iskolások részére pedig rajzpályázatot hirdettek, amelynek témája a szőlőtermelés, illetve a hagyományok ápolása.

– Feltérképezzük a faluban, hogy az időseknek mire van szükségük, mi az, amiben segíthetünk nekik – fűzte hozzá Báránkó Pál János.

 Az egyesületen belül megalakították a férfi dalárda kört, amelynek kísérője, Kiss Zoltán szaxofonon működik közre a műsorokban, egyben ő a csoport vezetője is. Mellette Balázs Attila szintetizátoron, Lehoczki József tangóharmonikán játszik a csapatban. Már több fellépésük is volt. A körben 39 tagot tartanak nyilván, de az összejöveteleken a feleségek is mindig részt vesznek, így jóval nagyobb a létszám egy-egyközös program alkalmával. A hagyományos ünnepségek mellett Szent János napján bort is szentelnek a helyi templomban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában