Rendszám

2022.07.01. 15:29

Négy betű, három szám: kiadták az első, új formátumú rendszámot Salgótarjánban (videó)

Július 1-től négy betűből és három számból álló rendszámtáblák kerülnek az újonnan forgalomba állított gépjárművekre, de a 32 éve bevezetett azonosítók is maradnak még jó ideig.

G. P.

Salgótarjánban is gazdára talált az első új rendszám

Fotós: Hegedűs Márk

Salgótarjánban is gazdára talált az első új rendszám

Fotós: Hegedűs Márk

Mától lépett érvénybe a rendelet, ami szerint az új gépjárművekre négy betűből és három számjegyből álló rendszámtáblák kerülnek. 

Erre az átállásra azért van szükség, mert a most is használatos, 1990-ben bevezetett három betűből és három számból álló táblák karakterkészlete néhány éven belül már kifutott volna. A kétszer két  betűből és három számból lévő rendszámtáblákon új elemként szerepel a magyar címer, mellette kap helyet az európai zászlót jelképező kék mező a csillagokkal. Július 1-jén, pénteken adták át Salgótarjánban a megye első újfajta járműazonosítóját.

A rendszámtáblákon új elemként szerepel a magyar címer 
Forrás: Hegedűs Márk

A Nógrád Megyei Kormányhivatal tájékoztatta portálunkat, hogy július 1-től már csak az új típusú rendszámok kiadása lehetséges, felmenő rendszerben, ami azt jelenti, hogy a gépjárműveken található rendszámok cseréje csak emiatt nem szükséges. 

A rendszámtábla kiadásával járó ügyintézés során már csak az új formátum szerinti rendszámtáblák adhatók ki. A rendszámtáblák minden típusa megújul, nem csak a sorozatban előállítottak formátuma változik, hanem a különleges és ideiglenes azonosítók is. Az új típusú rendszámok kiadása a kormányablakok ügyfél forgalmának megfelelően zajlik, azokat a megszokottak szerint az ügyintézők adják át – tájékoztatták a Nool.hu-t.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában