Főzőcske

2022.07.13. 06:50

Kis kukták készítik a finomságokat a bátonyterenyei táborban (fotók)

Bográcsban főtt a paprikás krumpli, de házi készítésű fagylalt, kókusztekercs és csirke saslik is készült már a Bátonyterenyei Gyerekesély Program által szervezett táborban, ahol a gyerekek elsajátíthatják az asztalterítés szabályait, az alapvető konyhai technikákat és a fűszereket is megismerik.

Gulyás Edina

Kuktatáborban tanulhatták meg az ételkészítés fortélyait a bátonyterenyei gyerekek

Fotó: Hüvösi Csaba

Az ismerkedés mellett házi készítésű fagylalt, kókusztekercs és pohárdesszert is készült a kis kukta tábor első napján, majd előkerült a bogrács, amiben a Kisterenyei Kastélykerti Nyugdíjas Klub négy tagjának iránymutatása mellett főtt meg a paprikás krumpli. A helyi Gyerekesély program támogatásával megvalósuló, négy héten át tartó napközis táborok tematikája ezen a héten a főzés körül forog. 

– A Gyerekesély program támogatásával immár harmadik éve szervezünk hasznos elfoglaltságot biztosító tevékenységeket a vakáció ideje alatt. A helyi gyerekeken kívül a programba bevont települések, Szuha, Mátranovák, Mátraverebély és Dorogháza általános iskolás diákjai vehetnek részt azokon. Minden héten mintegy harmincan töltik a táboroknak helyet biztosító Ady Endre Művelődési Központban a hétköznapjaikat – tájékoztatott Bakóné Dávid Judit, a program munkatársa. – Mindig más-más téma köré csoportosulnak a programok.

A paprikás krumpli elkészítéséhez a helyi nyugdíjas klub tagjaitól kaptak segítséget a gyerekek
Fotó: Hüvösi Csaba

A sport és a kreatív tematikájú napokat most a sütés-főzés vette át, a kis kukta táborban a konyhai fortélyokat ismerhetik meg a fiatalok. A sort az erdei tábor zárja majd a következő héten. Ezekkel párhuzamosan a Kossuth Lajos Általános Iskolában két hétig sport tábort szerveztek.

– A nyári szünidőben hasznos elfoglaltságokat adunk a diákoknak. Nemcsak felügyeletet biztosítunk azoknak a gyerekeknek, akik szülei ezt nem tudják megoldani a vakáció alatt. Arra is törekszünk, hogy minden témát érdekesen, színesen mutassunk be, olyan vendégeket hívunk, akik jeles képviselői a szakmájuknak, és tudásukat továbbadják az érdeklődőknek – fogalmazott Nagy-Czakó Kitti, a program vezetője.

A fiúk éppolyan lelkesen szorgoskodtak, mint a lányok
Fotó: Hüvösi Csaba

A hét folyamán a fiatalok egy helyi étteremben sajátították el a terítés és a felszolgálás szabályait, a salgótarjáni kereskedelmi iskolában egy teljes menüsort készítettek el, a nyugdíjas klub tagjaitól pedig a régi, hagyományos ízeket leshették el. Az utolsó napon a karancslapujtői Duci Csapattal főznek, az ebéddel a szülőket is megvendégelik majd.

Minden héten egy hosszabb buszos kirándulást is beiktatnak a programba. Voltak egy közeli állatkertben, a Siroki és az Egri várban, de ellátogatnak az Eresztvényi Látogatóközpontba és a Gyöngyösoroszin található Ásványok házába is. A cél az, hogy megyénk és a környező települések nevezetességeivel találkozhassanak a gyerekek. Napi háromszori étkezést, egész napos frissítőt biztosít a program, az utazásokat és a belépőjegyeket sem a szülőknek kell állnia.

A krumplipucoló helyes használatát is megtanították a gyerekeknek, akik a terítés és a felszolgálás szabályait is elleshették
Fotó: Hüvösi Csaba

– Nem ismeretlen számomra a főzés, szoktam segíteni édesanyámnak a palacsintasütésben, de készítettünk már közösen pörköltet is, ami a kedvencem – mesélte a hatodik osztályos Gréta. A vele egykorú Szonja is arról számolt be, hogy feltalálja magát a konyhában, anyukája mellett szokott kuktáskodni. Sőt, már az is előfordult, hogy valami finomsággal várta haza az édesanyját, bögrés süteményt készített neki.

– Főleg süteményeket szoktunk közösen alkotni otthon, palacsintát, muffint, vagy kókuszgolyót – közölte Korinna, aki nem először vesz részt a helyi táborokban. Mint mondta, sok új ismerőst köszönhet az ott töltött napokban, sőt, vannak olyan barátságok, amik a tanévben is megmaradnak.

Az elsajátított tudás birtokában szüleiknek is nagy segítségükre lehetnek a jövőben
Fotó: Hüvösi Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában