Biztonság

2022.07.09. 06:50

Felkavaró vakáció: betörők célpontjává válhatnak a Nógrád megyei otthonok

Könnyen a betörők célpontjává válhat egy-egy Nógrád megyei otthon, amíg a tulajdonosok nyaralnak. Szakembereket kérdeztünk, milyen óvintézkedéseket érdemes tenni a megelőzés érdekében.

Nagy Orsolya

Forrás: Shutterstock | Illusztráció

A nyári szünet a család, a hosszabb utazások és a pihenés időszaka, a vakációzás pillanatait azonban könnyen megzavarhatják a bűnözők. 

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: néhány egyszerű szabály betartásával könnyen megelőzhetők a betörések. 

– Fontos, hogy ne tegye senki közzé, ha nyaralni megy. Csak azokkal osszák meg úti céljukat, akikkel feltétlen szükséges, s akik távollétük alatt segédkeznek lakásuk védelmében. A nyaralós képeket is érdemes a hazaérkezés után posztolni, az interneten megosztott fotók ugyanis könnyen árulkodók lehetnek – tette hozzá Dankóné Nagy Éva.

Kiemelte: a sokak számára igénybe vehető, nyílt wifi használata magasabb kockázattal jár, mint a saját otthoni rendszerünk, így ezeket a hálózatokat érdemes kellő elővigyázatossággal használni. – Mindig lépjenek ki a fiókjaikból, jelszavaikat sose rögzítsék, és lehetőleg ne használjanak olyan oldalakat, amelyek pénzügyi tranzakciók lebonyolítására szolgálnak! 

A ház körül is érdemes néhány teendőt ellátni nyaralás előtt. A sajtószóvivő hangsúlyozta a riasztóberendezés aktiválásának a fontosságát, valamint azt is, hogy indulás előtt gondosan be kell zárni az ajtókat, ablakokat. Utóbbiakhoz érdemes modern zárrendszert alkalmazni. Emellett célszerű a kertet is rendezetten tartani, hogy a szomszédok és a rendőrök szemmel tarthassák a ház körüli mozgást és az esetleges jogszerűtlen behatolást. Egy megbízható személyt is érdemes megkérni arra, hogy szemétszállító napokon rakja ki a kukát, majd vigye vissza, függetlenül attól, hogy az tartalmaz-e szemetet, vagy sem. Ez ugyanis azt a látszatot kelti, hogy éppen lakják az adott házat.

A házon belül is bőven akad feladatuk azoknak, akik szeretnék megóvni értékeiket. 

Dankóné Nagy Éva azt tanácsolja a nyaralni vágyóknak, hogy ne tartsanak nagy mennyiségű készpénzt a lakásban, értékeiket gondosan zárják el az erre a célra kialakított biztonságos lemezszekrényben, széfben. Az is fontos, hogy elutazás előtt besötétítsünk, elhúzzuk a függönyöket és a redőnyöket, ezzel is megakadályozva a kíváncsiskodók nézelődését. Érdemes továbbá megbízni valakit, hogy ellenőrizze a nyílászárókat és a postaládát, valamint kijelölni egy személyt, aki tudja a pontos elérhetőségeinket és tartózkodási helyünket, hogy baj esetén értesíthessen. 

– Az óvintézkedésekkel jelentősen megnehezíthetik a betörők dolgát, valamint biztonságban tudhatják lakásukat és értékeiket, amíg távol vannak otthonuktól. Fontos ezekre odafigyelni, hiszen egy lakásbetörés esetén nem csupán anyagi károk keletkeznek, de az elszenvedők pszichés szempontból is megsérülhetnek – hangsúlyozta Dankóné Nagy Éva. 

Angyal Alexandra salgótarjáni biztosító kifejtette: a mai lakásbiztosítások magukba foglalják a rablás és a lopás kockázatát. Napjainkban pedig Nógrád megyében is egyre többen kötnek otthonukra biztosítást, de főként az időjárás viszontagságai miatt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában