Pipacs

2022.07.19. 06:50

A fiataloknak is példát mutat a szécsényfalui önkéntes tűzoltóság alapítója

Mára három község lakossága is számíthat arra az önkéntes tűzoltó egyesületre, amelynek megalakulását hat évvel ezelőtt kezdeményezte Deák András – Pipacs – Szécsényfelfaluban. Kezdetben öt taggal vágtak neki a munkának, ám mára tíznél is többen vannak már. A megyei tűzoltóversenyeken is rendszeresen részt vesznek és remek eredményeket tudhatnak magukénak. A most 66 esztendős ötletgazda számára azonban a gazdálkodás legalább olyan fontos, mint a segítő tevékenység.

Fodor Orsolya

Deák András életében a tűzoltóság mellett a mezőgazdaság a másik nagy szerelem

Forrás: Fodor Orsolya

A 66 esztendős nyugdíjas gazdálkodó, Deák András neve – akit a helyiek csak Pipacsként emlegetnek – sokaknak ismerősen csenghet, hiszen több településen is rengeteget tesz azért, hogy segítse a bajbajutottakat. Hat évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy a Szécsényfelfalu Községi Polgárőr Egyesület önkéntes tűzoltó egyesülettel egészüljön ki. A kezdetekben mindössze öt tűzoltó taggal vágtak neki a segítő tevékenységnek, de ma már tíznél is többen vannak, és amikor gond adódik, olykor a hivatásos egységek előtt érkeznek a helyszínre.

– 1967-ben lettem először önkéntes tűzoltó Endrefalván, de mivel sok rokonom, barátom él Szécsényfelfaluban – gyermekeim mellett  –, ezért szerettem volna, ha ott is működik egy egyesület. A falu vezetése támogatta az ötletet és ahol csak tudott, segített, ahogy teszi ezt mind a mai napig – mondta Deák András. Hozzátette: minden évben részt vesznek a megyében rendezett tűzoltóversenyeken és szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Előfordult, hogy csak egy másodperccel csúsztak le a dobogó legfelső fokáról.

Három községben látnak el szolgálatot: Szécsényfelfaluban, Endrefalván és Pilinyben. A balassagyarmati tűzoltók értesítik őket, ha jelzést kapnak a területről. A tüzek mellett a viharkárok és az árvizek elhárítására is készen állnak, legutóbb például motorfűrészt vásároltak az egyesület részére pályázati forrásból, mert előtte a sajátjukat használták. 

– A szécsényfelfalui önkormányzat évente százezer forinttal támogatja a munkánkat, amit a működési költségeinkre fordítunk. A megyei polgárőr szövetség 100-200 ezer forintot biztosít a számunkra, amit formaruházatra költünk. Emellett a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pályázatain is sikerrel szerepelünk, az elnyert összegből pedig szakfelszereléseket, védőruházatot vásárolunk – mondta Deák András, aki felidézte a legmegrázóbb emlékét is: közel 500 bála szénája gyulladt ki tíz évvel ezelőtt és nem tehetett ellene semmit. A szél erős volt és a tűzoltóautók nem tudták megközelíteni a helyszínt. 

Jelenleg a szécsényfelfalui tűzoltószertár épületét korszerűsítik, aminek a külső renoválása szinte teljesen befejeződött.

– A belső helyiségben még vár ránk tennivaló és az épület melletti udvart is szeretnénk úgy átalakítani, hogy oda be lehessen állni egy tűzoltóautóval. Ez kellene ahhoz, hogy még hatékonyabban tudjuk végezni a munkánkat – árulta el Deák András.

Otthon érzi magát a kombájnban is

Az önkénteskedés mellett családi vállalkozásban dolgozik gyermekeivel, unokáival, vejével és nem utolsó sorban a biztos hátteret biztosító feleségével. Szarvasmarhákat tartanak, emellett búzát, árpát, kukoricát és napraforgót termesztenek 300 hektáron. 

– Sajnos az időjárás nem kedvezett az idei termésnek. A legelő sem mondható éppen ideálisnak, mert nagyon hiányzik az eső. Minden nap bőven akad tennivalónk. Fiatal korom óta a mezőgazdaság és a tűzoltóság volt az életem és ezt addig szeretném folytatni, ameddig lesz hozzá erőm. A legkisebb unokám, Luca gyakran beül mellém a kombájnba és érdeklődve figyeli a betakarítást, ezzel pedig bearanyozza a napomat – emelte ki Deák András.

Luca szívesen segít nagypapájának
Forrás: Beküldött fotó

Minden fiatalnak példaként szolgálhat

Arról, hogy a közösségre milyen hatással lehet egy ember, aki minden erejével küzd, hogy jobbá tegye a helyiek életét, Miklós Judit mesélt, aki két éve költözött Nógrád megyébe a családjával. A terület szépsége mellett az elkötelezett lakosok is sokat tettek azért, hogy könnyen beilleszkedjenek Szécsényfelfalu közösségbe. Fontosnak tartja Deák András munkáját és lelkesedését, mert remek példával szolgál a helyieknek.

– Nagyszerű amit nap mint nap letesz az asztalra és folyamatosan küzd azért, hogy minél  hatékonyabban segíthessen másoknak – mondta Miklós Judit. Hozzátette: minden fiatal számára példaképet jelenthetne Deák András munkássága, önzetlensége.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában