Korszerűsítés

2022.06.25. 13:17

Utakat hoznak rendbe és az óvodát is felújítanák Magyargécben

Folyamatosak a fejlesztések a településen, a zártkertekhez vezető utak felújítását rövid időn belül elkezdik a munkások. A korábbi tervekkel ellentétben nem ebben a hónapban, hanem csak november végére készülnek el a kivitelezéssel.

F. O.

Velki Róbert polgármester beszélt a beruházásokról

Forrás: NMH Archív

Velki Róbert, a település polgármestere elmondta, hogy azért kérte az önkormányzat a határidő kitolását, mert a gyümölcsfákat ősszel telepítik majd. A nyár folyamán pedig elkészítik a gyümölcsösbe vezető utat és a kerítést. 

– A külterületi földutat szórt kővel tesszük minden évszakban és időjárástól függetlenül járhatóvá. Tavaly már felújítottunk egy utat ezzel a módszerrel Nógrádmegyerrel közösen. A szakasz minősége akár a személyautóval történő közlekedést is lehetővé teszi – árulta el a polgármester. Mint mondta, várják, hogy az új óvodaépületre benyújtott pályázatuk kedvező elbírálást kapjon, mert jelenleg csak egy csoporttal működik az intézmény, miközben egyre nagyobb az igény a bővítésre. 

– Korábban három csoport is működött a faluban, de a gyerekek csökkenő száma miatt ez visszaesett egyre. Most viszont ismét szükségessé vált a két csoport kialakítása, azonban a jelenlegi körülmények között ezt nem tudjuk megvalósítani. Jelenleg ugyanis az óvoda a polgármesteri hivatallal, a gyerekházzal és a művelődési központtal közös épületben működik – fejtette ki Velki Róbert. 

Hozzátette: a községi önkormányzat emiatt úgy döntött, hogy egy vadonatúj óvoda építésére nyújt be pályázatot, az új épületet a jelenlegi mögött húznák fel. Ez a beruházás az előzetes számítások szerint mintegy 400 millió forintba kerül. 

– A korábban említetten kívül megpályáztunk még egy külterületi útfelújítást is, ez a szakasz Nagylócot köti össze Magyargéccel. Itt is szeretnénk megkönnyíteni a telektulajdonosok közlekedését és szintén kővel szórnánk be a földutat, ami nagy mértékben javítana a jelenlegi helyzeten. Ennek a beruházásnak az ára 150 millió forint lenne – mondta a faluvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában