Újra a vidám programoké lesz a főszerep az utolsó tanítási napon Balassagyarmaton

A Diákjuniális megrendezésének ötlete a nyolcvanas évek közepén pattant ki a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ két ifjú munkatársa, Medvácz Lajos és Rigó Zoltán fejéből. A következő évben, 1986-ban a Balassi gimnázium matematikatanára, Fűrész István és néhány lelkes volt tanítványa csatlakozott a szervezőkhöz, ők fundálták ki a feladatokat, az Utolshow Nap névre keresztelt vetélkedősorozat feladványait. 

– A lényeg az volt, hogy a város középiskolái játékos vetélkedővel tölthessék az utolsó tanítási napot – tekintett vissza erre az időszakra Fűrész István. – Vetélkedőt hirdettünk, nem véres küzdelmet, ám egy idő után néhányan presztízsharcnak tekintették a versengést, és ez nem tett jót az eseménynek. Tűző napon, szakadó esőben, vagy éppen erős szélben több ezer diák érezte jól magát ezeken a péntekeken. Amikor megkaptam a vetélkedő összeállításának feladatát, a segítőimmel „piszok furmányos” feladatokat állítottunk össze. Örömteli, de rendkívül megterhelő munka volt mindez, mégis lelkesen műveltük, mert az átdolgozott éjszakák után felemelő volt látni az önfeledten játszó diákokat. 

Fűrész István egy csalafinta feladat részleteibe is beavatott: az iskolák képviselői két-két borítékot húztak. Az elsőt ott, azon nyomban felbontották. A nyírjesi üdülőövezetben eldugott tárgyakat kellett megkeresniük. A kutakodásból boldogan tértek vissza, mutatták az előkerült kincset, de ekkor jött a feketeleves. Felbontották a második borítékot, és a benne lévő papíron annak az iskolának a neve szerepelt, amelyet az izzadságos cselekedettel szerzett pontjaikkal megajándékoztak. 

A Diákjuniális mindig a művelődési központ elől induló felvonulással kezdődött. Az intézmények tanulótábora a saját színeiben pompázott: a balassisok sárgában, a Szántó (később Szent-Györgyi) gimnazistái tűzpirosban, a Mikszáth szakközépiskolások más árnyalatú pirosban, a Szondi diákjai zöldben, a később csatlakozó Szent Imre emberei fehérben. Az utolsó években a nyírjesi szakiskola tanulói is megjelentek a mulatságon. 

A főtérre érve következhettek az esőűző táncok. Ez is egy hirtelen kipattant ötlet eredménye volt. A fiatalok rendkívül kreatívnak mutatkoztak. Valóságos színpadi előadások bontakoztak ki az érdeklődők szemei előtt: esernyők garmadája nyílt ki különböző koreográfiákra, vagy éppen bantu négereknek öltözött alakok járták őrült táncukat az aszfalton. A harmadik felvonás a Nagyvetélkedő volt tréfás feladványok tárházával, majd a délutáni pihenést követően ki-ki az ízlésének és kedvelt stílusának megfelelő zenét szolgáltató teremben szórakozott hajnalig. 

Pár éve azonban „kifulladt” a Diákjuniális. De ez a szünet talán jót is tett az eseménynek, és idén újult lendülettel roboghat tovább az utolsó tanítási nap vidám kavalkádja. 

Aprólékosan kidolgozott tennivalókkal, hajmeresztő próbákkal is kísérleteztek – Újságíró munkatársunk a Diákjuniális történetében több szerepkört vállalt. Volt a szervezői társaság tagja, máskor tanárként szervezte a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola csapatát. – A 2000-es és a 2001-es Utolshow Nap emlékezetes marad számomra. A Szent-Györgyi vezéreként a felvonuláson egy autóhoz kötött utánfutóból integettem a népnek, tökéletes piros öltözetben, sőt, a hajamat és az arcomat is összefestékezték a diákok. A feladatokat aprólékosan dolgoztuk ki a gyerekekkel. A Mátyás udvarában játszódó történelmi jelenet alkalmával olasz halandzsanyelven leközvetítettem a talján és a magyar derék vitéz botpárbaját. Az 1648-as törökök elleni várvédést pedig úgy játszottuk el, hogy a színpad reflektortornyába mászott fel a „müezzin”, és onnan énekelve vezette harcba a janicsárok hadát. Nagyszerű élmények voltak – tekintett vissza a több mint két évtizedes múltra kollégánk, Hegedűs Henrik.