Dog dancing

2022.06.03. 19:55

Táncra perdülhetnek a kutyusok a hollókői szakember jóvoltából

Az országban egyre több helyen van arra lehetőség, hogy a dog dancing elnevezésű foglalkozásokon próbálhassák ki saját és kutyájuk ügyességét az ebtulajdonosok. Szűkebb hazánkban azonban megtáncoltathatják a gazdik négylábú kedvenceiket, ugyanis Bérczes Christine Elisabeth 2018 óta oktatja a világörökségi faluban a fenti tevékenységet.

G. E.

Bérczes Christine Elisabeth ausztrál juhászkutyáival

Forrás: Beküldött fotó

Christine azonban nem csak tanítja a hozzá járóknak a dog dancinget, hanem két ausztrál juhászkutyájával, Chanellel és Meredithszel különböző versenyeken is szerepelnek, amelyeken minden alkalommal szép eredményeket érnek el. 
– Sajnos a vírus miatt az utóbbi két évben elmaradt a dog dancing világbajnokság, amelyen 2019-ben 10. helyet értünk el Chanellel. A CRUFTS-on pedig, amely a világ legrangosabb versenye, Meredithszel 2020-ban negyedik helyen végeztünk – tájékoztatott Bérczes Christine Elisabeth, aki újabb eredményekről is beszámolt. 

Mint mondta, Békéscsabán rendezték meg az FCI dog dancing versenyt, amelyen mindkét kutyájával eredményesen szerepelt, ennek köszönhetően kvalifikálódtak az Európa-bajnokságra. Emellett Chanel Közép-kelet-Európa-kupa-győztes lett. Jövőre rendezik meg az angliai Birminghamben a legnagyobb kutyás eseményt, a CRUFTS-on pedig Meredithszel képviselik hazánkat. 
– A nyílt Európa-bajnokságon pedig mindkét kedvencemmel részt veszünk – hangsúlyozta Christine, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a dog dancing az a tevékenység, ami egyénileg és csoportosan is űzhető, kutyának és gazdának is jó alkalom a tanulásra, valamint a kikapcsolódásra. Amellett, hogy a négylábúak megtanulják az engedelmességet, izgalmas és látványos produkciók születnek. Az állatok mentálisan elfáradnak az órák során, de a gazdák tartása is javul, önbizalma erősödik­. 

– Mint mondtam, a dog dan­cinget bárki elkezdheti, fiatal kutyákkal éppen úgy elsajátíthatók a lépések, mint az idősekkel, sőt, amatőr szinten az sem kikötés, hogy fajtatiszta ebbel mutassák be a gazdik a kűrnek nevezett produkciót, ami lehet egy tánc, de történetet is elmesélhet – tette hozzá Bérczes Christine.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában