Folytatás

2022.06.24. 19:50

Szívvel-lélekkel szolgálja megyéjét a nógrádi kormánymegbízott

A kormányhivatalok 2011 év eleji megalakulásakor Nógrád megyében dr. Szabó Sándort nevezte ki Orbán Viktor a területi közigazgatás élére. A kormánymegbízottak mandátuma a mindenkori kormányéval együtt négyévente lejár, a választásokat követően a miniszterelnök személyes kinevezésekkel dönt a pozíciókról. Szabó Sándor 2011, 2014 és 2018 után ezúttal is bizalmat kapott munkája folytatására. Esküjét hétfőn tette le, a kormánymegbízottat ez alkalomból kérdeztük.

Kéri István

Dr. Szabó Sándor átvette megbízatását Orbán Viktortól

Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

– Negyedik alkalommal nevezték ki a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottnak. Általános ez az országban, hogy ilyen hosszú távon végezhetik tevékenységüket a kormányhivatali vezetők? 
– Négyen vagyunk már csak, akik 2011 óta folyamatosan vezethetnek megyei kormányhivatalt, ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy azt már csak én mondhatom el magamról, hogy az első Orbán-kormány alatt – 2000 és 2003 között – is vezethettem a jogelőd megyei közigazgatási hivatalt. Ugyanakkor a legtöbb esetben más pozíciók betöltése okoz változásokat, például a szomszédos Heves megyében a korábbi kormánymegbízottat az áprilisi választáson országgyűlési képviselővé választotta a lakosság. 

– Azért ez mégiscsak bizalmi pozíció. 
– Nagy megtiszteltetés negyedik alkalommal is bizalmat kapni a feladat ellátásához, egyben lehetőséget kapni a megye szolgálatára. Erre én mindig is szolgálatként tekintettem. Úgy gondolom, hogy az eddigi munkám már bizonyította, hogy ezzel a bizalommal ahogyan eddig, úgy a folytatásban is élni és nem visszaélni fogok. És talán megbecsülés is mindez – de nem csak az én személyes munkám tekintetében. Hiszem, hogy ez a teljes kormányhivatali kollektíva, közel ezer ember munkájának megbecsülése is egyben. 

– Mint említette, a 2000-es évek elején a megyei közigazgatási hivatal vezetője volt, így már tapasztalattal a birtokában kezdhette meg a munkát 11 évvel ezelőtt. Mekkora a kontraszt 20 éves távlaton? 
– Óriási. De ezt azoknak nem is kell ecsetelni, akik állampolgárként ügyet intéznek ma és még emlékeznek arra, hogyan történt mindez 20 évvel ezelőtt. Jelentős, láthatóan eredményes és a Nógrád megyében élőket szolgáló munka volt a kormányhivatali rendszer, majd a járási rendszer felállításának helyi levezénylése vagy éppen hat városunkban a kormányablakok létrehozása, a kormányablakbusz elindítása, továbbá a több mint két tucat működési helyszínünkön található ingatlanok modernizációjának megindítása is. Összességében pedig az elmúlt években képessé tettük a közigazgatást arra, hogy lépést tudjon tartani a gazdasági-társadalmi modernizációs folyamatokkal, hiszen az ügyfélbarát, szolgáltató állam kiépítésének feladata valójában sosem fejeződik be. Mindig lesznek új kihívások, új lehetőségek és új elvárások. Ennek megfelelően a kormányhivatalok azon dolgoznak, hogy a legmodernebb technológiai újításokat felhasználva az eddiginél is hatékonyabb és professzionálisabb területi közigazgatást alakítsanak ki. A hatékony, modern közigazgatás nemzetgazdasági szempontból is versenyképességi tényező. 

– Milyen feladatok állnak a Nógrád Megyei Kormányhivatal előtt? 
– A digitális fejlesztések, az elektronikus ügyintézési lehetőségek bővítése egyre nagyobb hangsúlyt kap, igazodva ügyfeleink igényeihez, a gyorsan változó gazdasági elvárásokhoz és a 21. század technológiai követelményeihez. A tudásalapú működés, a folyamatok minél szélesebb körű automatizálása a bürokráciacsökkentés egyik alapja. Az elmúlt évek egyik legjelentősebb digitális fejlesztése az e-bejelentő, amely egyetlen bejelentéssel, otthonról is lehetővé teszi az adatváltozások és a közműátírások intézését – és ehhez csupán ügyfélkapus regisztrációra van szükség. Ez nemcsak a közigazgatási ügyintézés során csökkenti a magyar emberek adminisztrációs terheit, hanem már a szolgáltatószektorban is egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést tesz lehetővé. Ma még csak magánszemélyek számára elérhető az e-bejelentő, de később már vállalkozások is igénybe vehetik. A csatlakozó szolgáltatók köre egyre bővül, így a közműszolgáltatók mellett a jövőben akár telekommunikációs vagy hulladékgazdálkodási cégeknél, bankoknál, biztosítóknál szereplő adataink megváltoztatását is egy helyen intézhetjük. Ehhez kapcsolódnak majd a további, élethelyzet-alapú fejlesztések. A törekvések irányát egy konkrét példával tudom jól szemléltetni. Megkezdődik a mesterséges intelligenciával működő, automatikus ügyintézést lehetővé tevő eszközök telepítése. A nap 24 órájában elérhető, automatizált ügyintézési pontokon elektronikus úton, okmány és arckép-azonosítás igénybevételével 14 népszerű ügyet lehet majd intézni, mint például a személyazonosító igazolvány vagy az útlevél igénylése. A salgótarjáni automatikus ügyintézési pont kialakításának előkészítése már megkezdődött.

Rétságon terveznek beruházásokat - A Rétsági Járási Hivatal elhelyezésének kérdéséről szóló egyeztetésre vezetett Szabó Sándor kormánymegbízott újbóli kinevezését követő első hivatalos útja. A kormányhivatal vezetője Balla Mihállyal, a térség országgyűlési képviselőjével és Tácsik Bálinttal, a járási hivatal vezetőjével tárgyalt Rétságon. Az elmúlt években a Nógrád Megyei Kormányhivatal tíz ingatlanán végzett beruházásokat, összesen mintegy hárommilliárd forintból Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón és Szécsényben, ennek a megújulási folyamatnak az egyik következő állomása Rétság lesz. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában