Környezetszépítés

2022.06.30. 11:00

Óvják a természetet, szépítik a környezetet Vanyarcon

Szemetet gyűjtenek, fákat ültetnek, de a régi elemeket, a használt olajat és még a régi villanykörtét is leadhatják a helybéliek Vanyarcon, ahol komoly hangsúlyt helyeznek a környezettudatos életmódra.

N. O.

A környezettudatosság útjára lépett a település, ugyanis az elmúlt időszakban számos olyan lehetőséggel éltek, amely zöld útra viszi a lakosságot.

Szabó Sándor, a falu alpolgármestere lapunknak hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartja, hogy az embereknek legyenek olyan céljaik, amelyek által élhetőbb jövőt teremtenek. Éppen ezért az önkormányzat igyekezett minden olyan pályázatot felkeresni, amely támogatja a környezetet.

– Például több éve működik a már nálunk a kupakgyűjtő szív, amelyből kettő is van a településünkön. Jelenleg egy beteg kisgyermeket támogatunk az ebből befolyt összegből. Ez is egy kiváló kezdeményezés, hiszen nemcsak a környezetünket óvjuk, de valami jót is cselekszünk. Ráadásul igen népszerű ez a kezdeményezés, ugyanis havi szinten üríteni kell a gyűjtőket – közölte Szabó Sándor.

Hozzátette: a lakosok több alkalommal is jelezték, hogy szívesen megszabadulnának a feleslegessé vált alkáli elemektől, de csak megfelelő, környezetkímélő módon. Az önkormányzat így ezek leadását is lehetővé tette. Ezen túlmenően úgy érezték, hogy ahhoz az akcióhoz is fontos csatlakozni, amely során az elhasznált sütőolajtól lehet megválni környezetkímélő módon. Ez is népszerű kezdeményezés, amellyel egyre több lakos él, és már a környező településeken is lehetőség nyílik rá.

Az alpolgármester arra is kitért, hogy a közelmúltban egy olyan pályázati lehetőséggel is éltek, amely során a helyiek díjmentesen kicseréltethették otthonaikban a régi égőket modernebb, energiatakarékosabb ledes izzókra. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy a hivatal épületében egy gyűjtőt helyezzenek el, ahol leadhatók a régi villanykörték.

Szabó Sándor azt is elmondta, hogy egy szelektív üveggyűjtő is van a faluban, amelyet szintén gyakran használnak a vanyarciak. Ezen túlmenően évente szerveznek elektronikai hulladékgyűjtést, és közös szemét szedést is tartanak. A közmunkások pedig évente több alkalommal végig járják a falut és összegyűjti az utak mentén eldobált illegális hulladékot. Ráadásul olyan civilek is élnek Vanyarcon, akik önkéntes módon teszik szebbé környezetüket.

– A lakosok kerti munkáit szeretnénk segíteni azzal, hogy folyamatosan gyűjtjük a gallyakat és ágakat, majd fel is aprítjuk azokat. A jövőben egy nagyobb méretű komposztálót is szeretnénk létrehozni – árulta el a faluvezető. Az alpolgármester arra is kitért, hogy a településükön nagy hagyománya van a faültetésnek is. Nemrégiben öt különböző terület kapott új fákat.

– Nagyon jónak találom a fásítási programot, hiszen ezáltal nemcsak szebb lesz a település, de a természet megóvásáért is sokat tehetünk – fejtette ki korábban Szabó Sándor.

A vezető úgy véli, a helyiek is nagyon örülnek ezeknek a kezdeményezéseknek és úgy élik mindennapjaikat, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre. A jövőben pedig biztos, hogy továbbra is élnek majd a lehetőségekkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában