Éjszaka

2022.06.22. 20:01

Különleges Szent Iván-éji programokkal várják a salgótarjániakat

Szent Iván éjjelét más néven nyárközép éjszakájának is szokták hívni, ami az egyik legpogányabb ünnepünk, először az ötödik században tettek róla említést. Ehhez a naphoz világszerte kapcsolódnak tradíciók, így természetesen a megyeszékhelyen is.

G. K.

A műsorokra, a tűzgyújtásra a Fő téren kerül sor

Forrás: H.M., NMH

– A Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. színes programokkal készül június 24-én, pénteken, hogy a család minden tagja közösen ünnepelhesse a nyárközép éjszakáját. Az év legvarázslatosabb éjjele 18 órakor a több mint 1000 fellépést maga mögött tudó Bóbita Zenekar interaktív gyermekműsorával veszi kezdetét – mondta el portálunknak Balogh Katalin. 

A Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: a programok között szerepel a csemeték másik kedvence is, a Vaga Banda gólyalábasainak műsora. A kicsiknek mindig élmény az óriások között szaladgálni, bekapcsolódni az előadásba. Persze a barátságos gólyalábasok mindig figyelnek arra, hová lépnek. A Szent Iván-éjhez kapcsolódó népszokásoknak fontos eleme a tánc, így több műsorszámban is megjelenik majd. A Havanna Táncstúdió Sportegyesület és a Medalion Táncsport Egyesület közösen mutat be egy lenyűgöző koreográfiát, valamint megtekinthető lesz a centenáriumi díszünnepségen bemutatott táncszínházi előadás is, a Nógrád Táncegyüttes Százszorszép – Száz év krónikái című várostörténeti műsora, amely minden korosztály szívébe belopja magát. 

– A nyári napforduló ünneplésének a legismertebb és a legjelentősebb szimbóluma mai napig a tűz. Elődeink úgy vélték, az év legrövidebb éjszakáján a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bír, ezért hatalmas örömtüzeket gyújtottak, amiket körbe is táncoltak. Ezt a hagyományt elevenítjük fel 21 óra 30 perckor az elmaradhatatlan tűzgyújtással és a Nógrád Táncegyüttes közreműködésével. Az idei Szent Iván-éj programjait a V-Tech zenekarból jól ismert Kefir koncertje zárja majd – tudtuk meg Balogh Katalintól.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában