Fióka

2022.06.24. 14:16

Gyűrű került a fiatal nógrádi fehér gólyák lábára

Az elmúlt napokban szűkebb hazánk több településén is emelőkosaras autó tűnt fel azok alatt az oszlopok alatt, amelyeken gólyafészkek találhatóak.

G.E.

Sokan gyűltek a fiókák köré

Forrás: H.Cs., NMH

Idén tizedik alkalommal rendezte meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a fehér gólyák látványgyűrűzését, így azoknak a fiókáknak a lábára is felkerült a sorszámmal ellátott alumíniumkarika, amelyek Nógrád megyében keltek ki a tojásokból. 

– A kezdeményezés célja, hogy az érdeklődők testközelből találkozhassanak a gólyafiókákkal – tájékoztatott Papp Ferenc, az egyesület helyi szervezetének vezetője, hozzátéve: – Emellett az egyedi azonosítóval ellátott gyűrű sok adattal szolgál a szakembereknek arról, hogy az egyedek milyen számban térnek vissza a megyébe, valamint az állománynövekedésről is. 

Mint mondta, a fehér gólyák száma országosan csökken, azonban Nógrád megyében, a Zagyva völgyében növekszik. Szűkebb hazánkban általában évente hetven pár kezd költeni, idén azonban nyolcvannál is több. 

A madártani egyesület helyi szervezete több mint negyven nógrádi faluban gyűrűzött fiókákat az elmúlt időszakban. Volt olyan fészek, például Kazáron, amelyikben 5 fiatal madár is nevelkedik. A helyszíneken sokan kíváncsiak voltak a tollasokra, amelyek közül egyet mindenhol kiemeltek a fészekből, így akár meg is simogathatták azt az érdeklődők. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában