Okirat

2022.06.21. 13:51

Átvette kormánymegbízotti kinevezését a miniszterelnöktől dr. Szabó Sándor

Letette az esküt és átvette kormánymegbízotti kinevezését hétfőn Orbán Viktor miniszterelnöktől a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.

Nool

Forrás: Nógrád Megyei Kormányhivatal

– Dr. Szabó Sándor negyedik alkalommal kapott bizalmat a miniszterelnöktől, így a 2011-ben megkezdett munkát folytatja a jövőben is a Nógrád Megyei Kormányhivatal élén. A fővárosi és a megyei kormánymegbízottaknak Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután a Karmelita kolostorban adta át a kinevezési okiratot – közölte weboldalán a Nógrád Megyei Kormányhivatal. 

Forrás: Nógrád Megyei Kormányhivatal

A területi közigazgatás vezetőit Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntötte az ünnepségen, majd Orbán Viktor mondott beszédet. Hangsúlyozta, Magyarországnak válságálló közigazgatásra van szüksége, hiszen 2010 óta természeti csapások, egy pandémia és most egy háború hatásai is sújtják hazánkat. A kormányfő elmondta: nagyon nehéz idők jönnek, de ez a kormány bebizonyította, hogy - ellentétben az ellenfeleivel - képes kezelni a kihívásokat. Mint fogalmazott, az elhúzódó háború gazdasági következményei miatt „meg kell védenünk azt, amink van”, tehát az elmúlt években elért fejlődés eredményeinek megőrzéséért kell dolgozni.

A frissen kinevezett kormánymegbízottakhoz szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott, – önök kétség kívül egy hivatalt visznek, de alapvetően nem egy hatósági attitűdre van szükségük, hanem partnerségi szellemben kell az emberek és ügyeik felé fordulniuk.

Forrás: Nógrád Megyei Kormányhivatal

Nógrád megye kormánymegbízottja, dr. Szabó Sándor az eskütételt követően úgy fogalmazott:

nagy megtiszteltetés negyedik alkalommal is bizalmat kapni a feladat ellátásához, egyben lehetőséget kapni a megye szolgálatára.

Hozzátette azt is, hogy véleménye szerint kinevezése egyben a teljes Nógrád Megyei Kormányhivatali kollektíva tevékenységének megbecsülése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában