Horgászat

2022.05.21. 14:38

Több mint kétezer menyhalat telepítettek az Ipolyba

Ünnepségen vehette át igazolványát és jelvényét hét halőr a II. Rákóczi Ferenc Horgász Egyesület szécsényi horgásztanyáján a napokban.

Veres Edina

Szécsényben, a Várkerti tó partján tartották a rendezvényt. A jövőben már 19 halőr vigyáz a horgászat rendjére az Ipolyon

Forrás: Beküldött fotó

Kapás Imre, a Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetségének (Henosz) ügyvezető elnöke korábban elmondta: a most „avatott” halőrök főként az Ipoly folyó mentén felügyelnek majd a rendre, ezzel szűkebb hazánk legnagyobb vízfelületén immár tizenkilencen ellenőrizhetik a horgászat szabályosságát. Ezentúl az ünnepségen hivatalosan is átadták az Ipoly Szakbizottságnak azt a terepjárót, amit már korábban is a Henosz ügyvitellel és halőrzéssel kapcsolatos feladatainak ellátásához használtak. 

– A Magyar Országos Horgász Szövetség flottabővítési programjának negyedik ütemében egy új, az ügyvitelt támogató szolgálati gépjárművet vehettünk át Budapesten a közelmúltban. Ennek köszönhetően adhattuk tovább a régi terepjáró slusszkulcsát. Ezzel szélesedett a mozgásterünk is, hiszen a horgászok gyakrabban számíthatnak halőri jelenlétre Szécsény és Balassagyarmat környékén egyaránt – mondta Kapás Imre. 

Az eseményen Csizmár Erika, az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ igazgatója az országos szövetség flottabővítési programjának jelentőségéről beszélt. Az Ipoly Szakbizottság terepjárója a napokban megtette első szolgálati útját, amely egészen Bajáig vezetett. Kapás Imre és Kőmíves Zoltán, a szakbizottság elnöke a dél-alföldi városból mintegy 2100 előnevelt menyhallal tértek vissza az Ipoly partjára. A folyóban őshonosnak számító faj egyedszáma erősen lecsökkent az utóbbi években, de nehéz beszerezhetősége miatt ez idáig nem volt lehetőség a visszatelepítésére. Idén azonban megtört a jég, és az Ipoly őshonos halfajtáinak megmentésére és számuk növelésére irányuló kezdeményezés keretében a folyó hét pontján kerültek vízbe a néhány centiméteres, fiatal menyhalak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában