Fertőzés

2022.05.11. 06:50

Tavasszal támadnak a nógrádi kirándulók rémei - így védekezhetsz ellenük

Köztudott, hogy az utóbbi ötven évben megnőtt a kullancsok száma. Az élősködők tavasszal és ősszel fertőzik meg a legtöbb embert: Lyme-kórt, illetve vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást is okozhatnak. Nyáron, a hőségben azonban kevésbé aktívak, ilyenkor azt várják, hogy egy állat bundájában vagy az ember ruházatában meg­kapaszkodhassanak.

Gerhát Karina

Az élősködők mihamarabbi felfedezése és eltávolítása nagyon fontos

Forrás: NMH | Illusztráció | Fotó: Hüvösi Csaba

 – A kullancsok vérszívó ízeltlábúak, számos állatfaj, elsősorban madarak és emlősök, kisebb arányban hüllők lehetnek a gazdaszervezeteik, de háziállatokon is élősködnek. Európa legnagyobb részén, így hazánkban is a közönséges kullancs a leggyakoribb fajuk. Ezek számos kórokozót hordozhatnak és terjeszthetnek, amelyekkel a vérszívásuk során az embert is megfertőzhetik – tájékoztatta lapunkat a Nógrád Megyei Kormányhivatal. 

Mint írták: a betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Fontos tudni, hogy csak a kullancsok egy része hordoz kórokozót, és az ilyen ízeltlábúaknak is csak egy része adja át azt vérszívása során az embernek. 

– Magyarországon két aktivitási csúcsot figyelhetünk meg: az első március végétől június elejéig tart, a második, kisebb pedig szeptemberben jelentkezik. A kullancsok általában a levelek, fűszálak végén kapaszkodnak meg, keresve az alkalmas pillanatot, hogy rámásszanak az arra járó állatok bundájára és az emberek ruházatára – ismertette a Nógrád Megyei Kormányhivatal közleményében. 

Kifejtették: a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás elleni vakcinát – amely háromoltásos alapimmunizálásból áll – bármikor be lehet adatni, de érdemesebb ezt a hideg időszakban, lehetőleg télen, a fertőzésveszélytől mentes hónapokban elvégezni vagy legalább megkezdeni. A védettség legkorábban a második oltást követő 14. nap után alakul ki. A hosszan tartó védettség biztosítása érdekében – oltóanyagtípustól függően három- vagy ötévenként – szükséges az emlékeztető oltás. Mivel ezen betegség kórokozója nyers tej közvetítésével is a szervezetünkbe juthat, ezért elengedhetetlen a frissen fejt tej forralása is. 

– Az agyvelőgyulladás elleni védőoltás ugyanakkor nem véd a Lyme-kór ellen, ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a bőrbe fúródott, táplálkozását megkezdő kullancs mihamarabbi felfedezésének és eltávolításának a fontosságát. Mivel a kullancs által hordozott kórokozók átvitele jellemzően csak a beszúrást követő néhány óra múlva történik meg, ez általában eredményes eszköz a védekezésre. Az eltávolításhoz a legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a vérszívót a bőrhöz minél közelebb foghatjuk meg, anélkül, hogy az utótestét összenyomnánk. Az ízeltlábút határozott mozdulattal húzzuk ki a rögzülési pontból! – hívják fel a figyelmet. 

Kiránduláskor mindenki zárt ruházatot viseljen, mert leggyakrabban az aljnövényzetből, a bokrokból támadnak a kullancsok. A vérszívó élősködő ott telepszik meg, ahol vékonyabb a bőr – a hajlatoknál, a nyakon. 

Megfertőzhetik a kedvenceinket | A Lyme-kór az egyik leggyakoribb betegség, amit kullancsok terjesztenek, csípésük során fertőzik meg különböző Borrelia baktériumokkal az állatokat. A kór magas lázzal járó heveny, ízületi gyulladást okoz, amelynek legszembetűnőbb tünete a visszatérő sántaság – mondta érdeklődésünkre dr. Manga Mátyás állatorvos. Hozzátette: a gyulladás először a kullancs fertőzési helyéhez legközelebb lévő végtagot érinti. Ritka esetben az említett tünetek mellett egyéb mellékhatások is jelentkezhetnek kedvenceinknél, például feszes járás, nehéz légzés, a nyirokcsomók duzzanata. Nehéz diagnosztizálni a kórképet, de ha végül kiderül, hogy a háttérben borreliosis szerepel, akkor antibiotikum-kezelés vezethet eredményre. A kullancsok ellen nyakörvekkel és rácsepegtető oldatokkal lehet védekezni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában