Megnyitó

2022.05.13. 10:41

Őszre várható az egykori salgótarjáni Dornyay Turistaház megnyitása

Az egykori Salgói Menedékház, majd később Dornyay Turistaház épületét 1935-ben adták át, az 1990-es évekre viszont üzemeltető nélkül maradt. Mint arról már korábban beszámoltunk: bő három évtized után új funkciót kap a helyszín.

G. P.

Az épületvásárlást kormánytámogatás segítette

Forrás: NMH Archív | Hegedűs Márk

Salgótarján önkormányzata 2018-ban mintegy 40 millió forintért vásárolta meg a korábban magánkézben lévő ingatlant, ezután állagmegóvó felújítást végeztek a létesítményen, hogy az arra látogatókat kulturáltabb környezet fogadja. A teljes korszerűsítésre 2019-ben adott be az önkormányzat támogatási kérelmet a felvidéki Gács községgel együttműködve.  A beruházásra 265 millió forintot fordít a városvezetés. 

Az egykori turistaházat a Modern Városok Program előkészítéséhez beérkező egymilliárd forintos kormánytámogatásból vásárolták meg. Az önkormányzat érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy az egykori turistaház belső tereinek kialakítása már megtörtént, a szennyvíztárolókat, a nyílászárókat és a tűzivíztárolókat beépítették, a lépcsőház és a hátsó hozzáépített szárny nagy része is elkészült. Emellett a villamoshálózatot kialakították, a víz és fűtési vezetékeket bekötötték. 

Mint írták: a belső burkolások, a festés, a belső nyílászárók és a gépészeti részek beépítése, illetve a lépcsőház és a hátsó hozzáépített szárny befejezése van még hátra. A kivitelezőnek augusztusig kell elkészülnie. A Mustó János emlékházzá alakított épület e tervek szerint legkorábban októberben nyithat ajtót az érdeklődők előtt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában