Felújítás

2022.05.19. 17:25

Megújul Horpácson a nagy palóc irodalmi múzeuma, a Mikszáth-kúria

Nélkülözhetetlenné vált Mikszáth Kálmán múzeumának felújítása a vadregényes környezetben található kis cserháti településen. Az épület állaga mind kevésbé felelt meg a huszonegyedik századi követelményeknek, a látogatókat egyre mostohább körülmények fogadták. Két részletben korszerűsödik majd a kúria, modernizálják a kiállítási anyagot is.

Hegedűs Henrik

Molnár Zoltán polgármester elmondta, hamarosan két lépcsőben történhet meg az épület régóta várt korszerűsítése

Forrás: NMH/Hegedűs Márk

Fotó: Hegedus Mark

Mikszáth Kálmán 1906-ban emeltette a Szontagh Pál családjától megvásárolt földbirtokon a ma is látható, eklektikus, neoklasszicista stílusú, saját fia által tervezett oszlopfős épületet, ám csak rövid ideig élvezhette a ház áldásait, mivel 1910-ben elhunyt. A második világháborút követően, az államosítás után a domboldalban álló kúriát sok viszontagság érte. Amikor ide került a nevelőintézet, a fiúk lakószárnyát alakították ki az író egykori otthonában, majd az intézmény 1993-as bezárását követően egyre rosszabb állapotú lett, mígnem magántulajdonba került, ugyanakkor a múzeum kiállítását a helyi önkormányzat kezeli, és biztosítja az irodalomtörténet iránt érdeklődők számára az emlékház látogatását. 

Nemrégiben Molnár Zoltán horpácsi polgármester társaságában jártunk a helyszínen. A tágas, gondozott parkban láthatóan a közeli napokban nyírták le a füvet. A település vezetője több örömhírről számolt be. 

Hosszú, türelmes várakozás után hamarosan két lépcsőben történhet meg az épület régóta várt korszerűsítése 

– tájékoztatott a polgármester. – El sem hinné például az ember, hogy harminc éve nincs itt fűtés, hiába van kinn nyarat idéző huszonöt fokos meleg, bent szabályosan didereg az ember. Képzeljék el, mit érezhettek a Mikszáth iránt érdeklődő turisták, milyen érzésekkel távozhattak tőlünk. Arról nem beszélve, hogy nagyobb esők idején rendesen beáztunk. Ennek azonban most már vége szakadhat. A Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából kiírt állami kulturális pályázat jóvoltából 150 millió forintos támogatást kaptunk az emlékház teljes korszerűsítésére. Ebből hajtjuk végre az elengedhetetlen munkálatokat. Felújítjuk a fűtési rendszert, a vizesblokkhoz negyven éve nem nyúlt szakember, a tetőszerkezet mellett azt is megcsináltatjuk. Ha minden szerencsésen alakul, legkésőbb 2023 novemberére kész lesz a kivitelezés, azaz előfordulhat, hogy jövőre már az októberi Kálmán-napot is a megújult környezetben köszönthetjük. 

Molnár Zoltán hozzátette, további 69 millió forintból a kiállítást is teljesen modernizálják, hozzáidomítják a mai kor igényeihez. Szeretnék elérni, hogy minden korosztály örömét lelje, ha ellátogat ide, végigkövetve a nagy palóc pályafutását. A látogatók interaktív módon tekinthessenek be a mikszáthi életműbe, nyomon követve a novellái, regényei világát, háttértörténetét. Horpácson őszintén remélik, a sok-sok viszontagságos esztendő után hazánk egyetlen önálló Mikszáth-múzeuma hamarosan méltó viszonyok közt fogadhatja a közönséget, és a magyarországi irodalmi idegenforgalom egyik legkeresettebb fellegvárává válik. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában