Infrastrukturális fejlesztés

2022.05.26. 08:00

Kerítést újítanak fel, és fitneszpark is épül Keszegen

A település önkormányzata az elmúlt időszakban a Magyar Falu Programban két pályázaton is sikeresen szerepelt.

L. J.

A művelődési ház közelében jön létre az új, többfunkciós közösségi tér

Forrás: NMH Archívum

Fotós: Dominik

A művelődési ház közelében jön létre az új, többfunkciós közösségi tér

Forrás: NMH Archívum

Fotós: Dominik

Csíri Csaba, a község polgármestere elmondta, hogy az Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése című felhíváson 4,6 millió forintot nyertek el, amelyből felújítják a temető kerítését, illetve új bejárati kaput is létesíthetnek majd a temetőben. 

– Korábban támogatást kaptunk urnafal építésére is, azonban a koronavírus-járvány miatt elhúzódott a kivitelezés. Most már ezzel kapcsolatban is zajlanak a munkálatok a temetőben – mondta el a Nool.hu-nak Csíri Csaba. A polgármester kifejtette továbbá, hogy az Óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztése című pályázaton 5,1 millió forint támogatást nyertek el. Ennek köszönhetően egyenes húzódzkodóval, multifunkcionális húzódzkodóval, vízszintes hullámmal, hasizom-erősítővel, hátizom-erősítővel, medicin céltáblával, tolódzkodóállvánnyal, lépegetőkkel, kültéri paddal, kerékpártárolóval, valamint szemetessel ellátott fitneszparkot alakítanak majd ki a település központjában. 

– A fitneszparkot a művelődési ház, a futballpálya és a játszótér közelében lévő területen szeretnénk megvalósítani, így több funkcióval ellátott nagy közösségi tér jöhet létre a falu központjában. A szülők és a gyermekek sportolás, illetve aktív kikapcsolódás közben is együtt tölthetik az idejüket – fogalmazott Csíri Csaba, hozzátéve, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a lakosság száma a faluban, ezért minden beruházás célja a település élhetőbbé tétele és a falu lakosságmegtartó erejének növelése. 
– Alig van eladó ház a községben, de ha akad is, akkor azt rögtön megveszik. Ezért az önkormányzat jelenleg is dolgozik építési telkek kialakításán – hangsúlyozta a polgármester. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában