Eperszezon

2022.05.22. 07:06

Hódít a szamóca Nógrádban, de nem mindegy, hogy import vagy hazai

Népszerűbb a magyar eper a Nógrád megyei vásárlók körében, hiszen az nemcsak frissebb, de jóval finomabb is, mint amit külföldről hoznak be hazánkba. Ára azonban még borsos, ugyanakkor napról napra egyre olcsóbban megkapható.

Nagy Orsolya

Szép és nagy szemű a külföldről behozott szamóca, de az íze meg sem közelíti a hazai szabadföldi áruét

Forrás: NMH/Hüvösi Csaba

Már megjelent a magyar eper a boltok polcain, de többségében még csak a fólia alatt termelt áruból válogathatnak a vásárlók. Szandai József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke hírportálunknak elmondta, a magyar szamóca – amit a köznyelvben epernek hívnak – ízében és állagában is nagyságrendekkel jobb a külföldről behozottnál, hiszen frissen kerül a fogyasztókhoz. 

– A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető az importált, még koraéretten leszedett, és több ezer kilométerről ide érkező gyümölcstől. Például a magyar áru állagra nem olyan kemény, és a csészelevelei frissebbek, nem beszélve a sokkal jobb ízéről. A hazai fajták már úgynevezett szájérett állapotban szedhetők, mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz – közölte a portálunkkal Szandai József. 

Hozzátette: az eper három fázisban érkezik a kereskedelmi forgalomba, így elsőként kis mennyiségben a fűtött fóliasátras termés kerül a piacokra és üzletekbe, majd utána a fűtetlen fóliasátras, fóliaalagutas termőterületekről, végül nagy mennyiségben a szabadföldi szamóca is megérkezik az üzletekbe. A hazai termés június közepéig-végéig kitart. 

Jobban szeretik a hazai epret, mint a külföldről importáltat
Forrás: NMH/Hüvösi Csaba

Juhász Dávid pásztói zöldséges elárulta, hogy egyre több helyen kapható már a szabadföldi eper is, de többségében még fóliás van. 
– Jelenleg azt tapasztalom, hogy napról napra változik az ára. A külföldről érkező jelenleg 1500 forint körül mozog, de az nem is olyan ízletes, mint a hazai termék. A fóliás és a szabadföldi szamóca kilónkénti ára 2000 és 2500 forint között van, de ettől drágábban is lehet vásárolni. Ezek már jobb minőségűek, áruk pedig folyamatosan csökken, hiszen most van a főszezonja – fejtette ki Juhász Dávid. 

A pásztói zöldséges arra is kitért, hogy a magyar epret jobban kedvelik a vásárlók, hiszen sokkal finomabb és frissebb, mint a külföldről érkező. 

A szakember azt is elárulta, hogy a hazai cseresznye is megjelent már a boltok polcain, amely jelenleg 2500 forint körül van, de ez csökkenni fog majd a jövőben. A meggy pedig hozzávetőlegesen 2-3 hét múlva lesz az üzletekben. 

Sokan otthon is megtermelik az ízletes gyümölcsöt a kertjükben | Kelemen-Balogh Gréta úgy fogalmazott, hogy nagy figyelmet fordít a gondozására, mert a családja nagyon szereti. Néhány szem pedig már megérett, de körülbelül 10 nap múlva lesz majd több termés. Mint mondta, bár a napsütés jót tesz az epernek, ugyanakkor csapadékra is nagy szüksége van. Sajnos azonban az elmúlt időszakban kevés eső esett, így folyamatosan kell locsolni, hogy ne legyen gyenge minőségű és apró szemű. Ráadásul ahogy érik, úgy szedni is kell, mert a madarak gyorsan megeszik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában