Természetvédelmi törekvések

2022.05.26. 13:46

Állatbarát és Ökoiskola címet is visel már a balassagyarmati iskola

A Szabó Lőrinc Általános Iskolában már egy ideje tudatosan foglalkoznak a környezet- és természetvédelem témájával, kiemelt figyelmet fordítva az állatbarát és állatvédelem területére. Ennek köszönhetően a közelmúltban csatlakozhattak az Iskolakert programhoz, elnyerték az Ökoiskola címet, valamint Nógrád megyében egyedüliként nekik ítélték oda az Állatbarát Iskola elismerést is.

Lászlók Judit

A tanulók szelektíven gyűjtik a hulladékot, saját kupak-, és mobilgyűjtő ládájuk is van

Forrás: Beküldött fotó

A Szabó Lőrinc Általános Iskola két éve, éppen a koronavírus-járvány által kialakult helyzet miatt kezdett el tudatosabban foglalkozni a környezet- és természetvédelem témájával, és csatlakoztak Balassagyarmat klímastratégiai programjához. Ennek keretében dolgozták ki saját iskolai klímastratégiájukat. 

– Intézményünk a város déli részében, zöldövezetben helyezkedik el, így Balassagyarmaton mi rendelkezünk a legnagyobb udvarral és zöldterülettel. Ennek fejlesztésére, rendben tartására a fenntartó kevés anyagi eszközt bocsát rendelkezésünkre, ezért sok esetben önerőből, szülői segítséggel szépítgetjük udvarunkat – mondta el hírportálunknak Bacsúr Szilvia. Az intézményvezető hozzátette: – Az a célunk, hogy az iskolánk a lehetőségek tárháza legyen, ahol minden gyerek megtalálja az érdeklődésének, a képességeinek megfelelő tevékenységet, ahol megvalósíthatja gondolatait, elképzeléseit. 

Az iskola egész évi munkáját jellemzi a környezet védelme, ezen belül is kiemelt figyelmet fordítanak az állatbarát és állatvédelem területre. 
– A természettudományi órákon folyamatosan megismerkedünk a haszon- és az otthonunkban élő állatokkal. A gyerekek fantasztikus élménybeszámolókat készítenek erről. Az iskola udvarán elhelyezett madáretetőket – amelyek közül többet a diákok és szüleik állítottak össze az intézmény egyik versenyén – folyamatosan töltjük fel madáreleséggel. Az iskola mellett lévő kiserdőben sokat túrázunk, és megfigyelést végzünk az ott lévő állatokról. Továbbá rendszeresen elmegyünk a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol gyűjtőmunkát végzünk, amit aztán a biológiaórákon megbeszélünk. Emellett szelektíven gyűjtjük a hulladékot, illetve saját kupak-, és mobilgyűjtőnk is van. Gyakran szervezünk szemétszedési akciókat az iskola környékén és a közelben lévő kiserdőben. Ráadásul folyamatosan hívunk előadókat, akik a vadászatról és a környék vadasparkjáról tartanak beszámolókat – fogalmazott Bacsúr Szilvia. 

Minden osztály részt vesz a hagyományos projektekben
Forrás: Beküldött fotó

Az intézményvezető kifejette, hogy az iskolában kiemelt eseménynek számít a madarak és fák napja, ahol akadályverseny formájában kapják a gyerekek a feladatokat a madarakról, és közben túráznak is. A méhek napján pedig „Mézes Napokat” tartanak, ahol előadókat hívnak meg, és elfogyasztják az ajándékba kapott mézet. Az iskola fent említett tevékenységeinek köszönhetően nemrégiben csatlakozhatott az Iskolakert programhoz és elnyerte az Ökoiskola címet is, illetve Nógrád megyében egyedüliként nekik ítélték oda az Állatbarát Iskola elismerést. Bacsúr Szilvia szerint ezek az elismerések azt bizonyítják, hogy jó irányba tartanak, és a jövőben is tovább folytatják a természetvédelemmel történő tudatosabb foglalkozást. 

Bemutatják kisállataikat, rajzpályázatot tartanak, gyűjtést szerveznekBacsúr Szilvia kiemelte az iskola minden év őszén megrendezett programját. 
– Október 4-én, az állatok világnapján a hagyományoknak megfelelően projektnapot tartunk, melyen minden osztályunk részt vesz. A délelőtt folyamán érdekes feladatokat oldanak meg a gyerekek. Eközben megismerkednek az év állataival, majd a gyerekek totót töltenek ki a „legleg” állatokról, majd az ehhez kapcsolódó feladatok tesztlapjait egy gyűjtőládába teszik. A megoldásokat a nap folyamán kiértékeljük. Délután az alsósok kis műsorral kedveskednek nekünk, majd megnyitjuk a kisállat-bemutató kiállításunkat. A diákok elhozhatják kedvenc otthoni állatukat az iskolába, és bemutathatják őket. Aztán mindenki szavazhat a számára legérdekesebb és legszebb állatra. Itt történik meg a rajzpályázatunk eredményhirdetése is. Ezen a napon mindig szervezünk gyűjtést is az állatmenhelyek számára. Az adományokat pedig személyesen adjuk át a menhelyek vezetőinek – mondta az intézményvezető. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában